A tiszabábolnai eset után fordult érdeklődésünk a gólyák felé. A Tisza-tó mellett fekvő faluban négy gólyát pusztítottak el ismeretlenek. Közben Drexler Szilárd gólyavédelmet szolgáló ismeretterjesztő filmet forgat.
Semmi allűr. Minden gólya természetes. Ha minden jól megy, jövőre ugyanazokat láthatjuk visszatérni. Bár 1920-ban Nagy Lajos titkos írófejedelem a Képtelen természetrajz című művében ezt írja a gólyáról: „Tavasszal aztán újra visszajön, ami a magyar politikai és közéleti viszonyokban való teljes járatlanságára vall.”
Várjuk a gólyát. Ezt a madarat több európai nép, például a litván és a magyar is a nemzet madarának nevezi. A finneket is gólya hozza. Pedig náluk nem is fészkel. „Ha gólyát látsz, szerencsét hoz” – lehetett hallani a hiedelem szerint. Ma pedig inkább azt lehet mondani: szerencse, ha gólyát látsz! Hiszen nyolcezerről ötezerre csökkent a hazánkban élő gólyák száma.
Egy országos napilapban egy neve elhallgatását kérő férfi véleményét is közölték a barbár esetről, miszerint az éhség nagy úr. De ekkora? – kérdezhetjük. Ha éhesek voltak a nyilazók, miért hagyták ott a három egyed tetemét, hiszen arról nem szólt a fáma, hogy megzavarták volna őket az elhurcolásban. Ha elvitték volna őket haza, jóllaktak volna az alig húsos, kifejletten 3,6 kilós átlagtesttömegű madarakkal?
Bár arról, hogy az éhes ember olykor fiókákat eszik, már hallottunk az öregektől. Legtöbben arra gyanakodnak, hogy ezt a tettet alkalmasint olyanok követhették el, akik örömet találtak első és remélhetőleg utolsó fegyverük kipróbálásában. Mellesleg a gólya nagy madár, könnyen eltalálható. De ez már egy másik történet.
A „gólyahír” vétele után a Svábhegyre mentünk, a Költő utcába, ahol a Jókai-kertben és a nagy író kedvelt kőasztala mellett ballagva elértük az egykori Jókai-villa közelében fekvő faházat, amelyben az MME működik. Lendvai Csaba biológussal beszélgettünk, aki azt tanácsolta, hogy a filmet forgató Drexler Szilárddal tartsunk a Jászberényi Állat- és Növénykertbe, mert ott egy gólyát röntgeneznek meg.
„Ne bántsd a kutyát, mert az is ember, te állat!” – mondta beszélgetésünk vége felé viccesen Fercsik Péter, az állatkert igazgatóhelyettese, aki agronómusként és állattenyésztőként végzett Gödöllőn, Hévízgyörkön nevelkedett, volt halőr, dolgozott Persányi Miklós igazgatóval a Fővárosi Állat- és Növénykertben, tanította szakmáját középiskolában is.
Bakonyi László állatorvos megvizsgálta a gólyát, és elkészítette a röntgenfelvételt. Szilánkos a törés a szárnyban, az orvos azt mondja, kitapintható a szilánk szúrása. A törés ezt az egyedet immár röpképtelenné teszi, még ha összeforr is az a csont. A velőüregpálca csontba helyezése azért segíthetne – mutatja az orvos kezében a röntgenfelvétellel –, mert kitámasztaná a szárnycsontot belülről, hiszen a csont belseje is henger alakú, a velő pedig csuszamlóssá teszi, oda ezt a pálcát el lehet helyezni. De ha ezt most az orvos feltenné, az állatot mérgezés vihetné el, mert nincs jó állapotban. Balesetét okozhatta például autónak csapódás is.
Az állatkertet és annak kedves tavát, ahol ezután ez a gólya is élni fog, Jászberény városa tartja fenn. A város állami feladatot lát el, mert a fokozottan védett fajok védelmének költségéről az államnak kellene gondoskodnia.
Drexler Szilárd filmje már csak azért is nagyon jó lesz, mert a madarak megbecsüléséről a film narrátora, egy tizenegy éves fiú mesél: miért lett természetvédő, miért érdekli őt a gólyák sorsa. „A huszonhat perces, a Telekom támogatásával készült filmet a Duna Tv Talpalatnyi zöld című műsora mutatja be először, de ötezer forint körüli áron bármelyik városi televízió átveheti – mondta Drexler Szilárd –, mert az a jó, ha minél többen látják.”
Amikor befejezték az állatkerti tónál a forgatást, elindultak négy gólyával a város határába. Őket a röpdéből hozta ki az állatkert munkatársa, felírták a gyűrűik számát, és betették őket két nagy faládába, amikben odabenn nagy dörömbölés kezdődött az első pillanatokban. Aztán a kocsiba kerültek a ládák, majd kimentek az állatvédők egy lóhereföldre.
Négy gólya közül kettő fölállt a láda szélére, és hitetlenkedve szárnyait bontotta, kis ruganyozás ugyanígy. Röpülni kezdtek. Az első jó messzire ment, igaz, az állatkert felé, de nem oda, a spalét mögött is láthatták még szárnycsapásait. A második és harmadik a közelben ereszkedett le, míg a negyedik elsétált jó messzire, és nem repült fel. Egy vadon élő pár észrevette, leszállt hozzá, először a vándorlás előtti toborzódásra gondoltak a szemlélők, de Péter elmondta, hogy a gólya, ha gólyát pillant meg, érezheti azt is, hogy itt lehet táplálék is.
És ettől a gondolattól Fercsik Péter megint oda jutott mosolyogva, hogy a gólyák is olyanok, mint az emberek, oda gyűlnek, ahol megélhetést remélnek. Drexler Szilárd a Boszporuszhoz ment, ahol gólyák tízezrei kelnek át Európából. A tengerszoroshoz közel eső hatalmas belgrádi erdőben gyülekeznek, onnan indulnak a Közel-Kelet és Afrika felé.
Utolsó kommentek