Mindennapi meleg étel életmentő
Krisnások a Blahán
A Blaha Lujza téren 12 éve meleg ételt osztó krisnás hívőknek a Közterület-felügyelet munkatársai november 22-én hétfőn azt mondták, hogy szerdáig maradhatnak a téren. Mára közelebb kerültek az álláspontok.
Csodálatra méltó közösségi munka, amit a krisnás hívek Ételt az Életért Közhasznú Alapítványa a Blahán is végez – mondta a mindennapi.hu-nak Pető György, a Fővárosi Közterület- felügyelet igazgatója.
Valóban százezreknek adtak meleg ételt az elmúlt évtizedekben. Mi a gond?
A Blaha Lujza tér Budapest egyik legforgalmasabb csomópontja, melynek térrendezése is megkezdődött. Folyamatosan tárgyalunk a krisnás jótevők képviselőjével. Közös érdek, hogy a jótevőknek, rászorulóknak megfelelő, jogilag is korrekt helyszínt találjunk. Olyan hely kell, ahol lehetőség szerint mobilvécét és utcabútorokat tudunk biztosítani.
Józsefváros vezetése nem támogatja, hogy a Blaháról a Teleki térre kerüljön a konyha…
Nem a Teleki téren szerettük volna megvalósítani, hanem a közelében, átmeneti jelleggel felmerült egy alkalmasnak tűnő terület, ott, ahol a 37-es villamos éri el a Fiumei utat. A következő napokban megtaláljuk a mindhárom oldalnak megfelelő új helyszínt.
Szilaj Péterné Csilla lelkésztől, az Ételt az Életért Alapítvány kuratóriumának tagjától azt kérdeztük, mennyi adagot osztottak ki létezésük óta.
2010-ig körülbelül 1,5 millió adag meleg ételt osztottunk ki. Évente több mint 30 millió forintot fordít erre az alapítvány. Ebből 21 millió az élelmiszerköltség. Szervezetünk a Krisna-tudatú Hívők Közössége Egyház bevételeinek egy részét erre fordítja. A hét öt napján biztosítunk ellátást az év minden munkanapján.
Minden munkanapon mintegy 500 főnek biztosítunk meleg ebédet, kenyeret, innivalót, gyümölcsöt, joghurtot. Az étkezésnek csupán a józanság és a sor végigállása a feltétele. Ellátottaink elszegényedett, a társadalom perifériájára sodródott emberek. Sok a nagycsaládos, a szellemi vagy testi fogyatékkal élő ember. Nyugdíjasok, akik nem képesek fenntartani magukat, fűtetlen lakásban, a szükséges gyógyszerek nélkül élnek. A Blahán 12 éve dolgozunk.
Gyerekek?
Mindennapi jelenség a sorban álló gyermek. A mindennapi meleg étel életmentő.
Kérem, ismertesse a hatósági megkeresés történetét.
November 22-én, hétfőn az étkeztetés ideje alatt ételosztó önkénteseinket a Blaha Lujza téren több hatóság kereste fel. Az MGSZH közegészségügyi vizsgálata szerint a kritériumoknak megfelelően történik a kiszolgálás. A Közterület-felügyelet alezredese, illetve a VIII. kerületi rendőrség munkatársa tájékoztatta az ételkiszolgálást végző hívőket, hogy szerdától kezdődően – a téren kezdődő felújítási és kertrendezési munkálatok miatt – az étkeztetést a Blaha Lujza tértől pár villamosmegállóra található téren folytassuk tovább.
A terület számunkra nem volt elfogadható. A kliensek kiértesítése rövid idő alatt nehezen megoldható. Írásbeli tájékoztatást, indoklást szervezetünk nem kapott. Ezért az ételosztást a tér egy félreeső helyén, munkálatokat és semmit nem akadályozva folytattuk a rendeletek betartása mellett.
A Fővárosi Közterület-felügyelet szerdán már megnyugtatott minket afelől, hogy az ellátást a fővárosi vezetés messzemenőkig támogatja és nagyra értékeli. Ezért eláll a térről való kitelepítés azonnali tervétől mindaddig, amíg sikerül annak helyszínét illetően mindkét fél számára megfelelő, hosszú távú megoldást találni.
A Teleki tér jó Önöknek?
Nem. Közismerten rossz hírű környék. Saját önkénteseinket sem szívesen engedjük oda.
A Blahán maradnának?
Kiemelt infrastruktúrájú hely, az ételosztás tökéletesen kivitelezhető.
Mit főznek?
Szigorú tisztasági szabályok szerint főzünk. Alapanyagaink friss, főként rostos, növényi alapanyagok, gabonák. Húst, tojást, gombát, hagymát nem tartalmazó egészséges ételek. A fehérjeszükségletet olajos magvakból és hüvelyesekből biztosítjuk. Az ebédet Krisna-hívők főzik, a szakácsok képzett, a magyar és az indiai konyha rejtelmeit is ismerő személyek.
Hitbéli kötelesség és emberség vezérli Önöket…
Szervezetünk alapító lelki tanítómestere, A. C. Bhaktivédanta Szvámi kérése volt, hogy tanítványai küzdjenek a szegénység ellen és a vaisnava (Hare Krisna) templomok közelében ne éhezzenek az emberek. A Krisna-hívők által kiosztott vegetáriánus, tehát erőszakmentes ételeket főzés után megszentelik, így azok lelki ételekké válnak. Az Istennek felajánlott ételek lelki tisztulást is eredményeznek, így a társadalom lelki fejlődését szolgáljuk.
Utolsó kommentek