Déli harangszóban, október 24-én ballagok a bicskei főutcán, a Göllner-sarkon fordulnék be a Kossuth útra, ahonnan szembejön velem egy nagy darab fekete bőrű férfi, meztelenül.
Meztelen diplomata? Azt hittem, fűtési szezon van. Klímaváltozás? Előtte egy órával kemény kétezer forintért vettem egy télikabátot a filléres turkálóban. Kidobott pénz? Egy meleg éghajlatról érkezett afrikai mezítláb és meztelenül jár itt? Én meg öltözöm? Na ne. Megérintem a halántékom, hátha eltört, de nem, mert amikor körbenézek, többen is bámulnak a sarokra.
Menekülttábori portás múltam jön elő, a táborra, kivétel a tiszteletnek, a pszichiátria feliratot is kitehetnék. Azt gondolom elmebeteg, megkérdem, hogy mi a baja, de a jól öltözött húszéves egyetlen kifejezést hajtogat ordítva, gyarmati angolul, felszólító módban, „vákk jú”. Felül semmi, arca dühös, tartása támadó, sztk-sétapálcám önvédelmi eszközként markolom, melegítője térd alá letolva és lóg le combközépig a kis októberi.
Megyek tovább három métert, mintha mi sem történt volna, ilyen a világ, de mi lesz ha ezt meglátja egy szembejövő kisgyerek? A tábort akarom hívni, de hívom inkább a jardot és visszafordulok, feltűnés nélkül követek egy meztelen fekete férfit az én szeretett otthonom főutcáján, a szabadságharcos a lánykollégium előtt veszi le magáról már az Országalmánál bokáig csúszó, tánclépéseit már erősen gátló fehér melegítő nadrágot, fekete vállára hajítja és néha futólépésben nyomul csont meztelenül. A boltok előtt kinn állnak az eladók és vásárlók, mindenki fülén telefon, mindenki a fejét ingatja, arcukon a sírjak vagy nevessek, a nem hiszem el, ez egy barom matematikai pontosságú kifejezései mutatkoznak, és hívják közben a rendőröket. Aztán engem hív egy barátnő, mert autóval ott haladva látta a későbbi kisvárosi legenda alapját élőben, röhögve érdeklődik: „Mekkora?” Nem is emlékszel? - válaszoltam tömören, kérdésre kérdéssel.
Eléri a buszmegállót, ahol gyerekek várták a buszt, a kislányok a járdának hátrafordulva, korlátnak támaszkodva, fejüket lehajtva állnak, a tizenkettő körüli fiúk fel-alá rohangálva, sikítva röhögnek és magyaráznak. Aztán az Iskola köznél, a legjobb helyen éri el vagy öt-hat rendőr, beirányítják egy kevésbé látható helyre, a hajdani ÉDÁSZ kerítésénél falhoz támasztják és öltözésre szólítják. Jól hat rá öt-hat egyenruhás felszólítása, az egyik parancsnokot is a járőrök közt látom. Mint azt később megtudom, égett a telefon a rendőrségen, a táborból szintén érkeztek kollégák a helyszínre, a rendőrök beteg szakorvosi ellátását rendelték. A táborban, amelynek Befogadó Állomás a neve, a menedékjogot kérelmezőket csak a karantén idejére zárhatják be. A húszéves nigériai menekült a tábor udvarán is próbált már meztelenül járkálni, a biztonságiak leállították, amikor ezen a napon kiment az utcára, még volt rajta ruha. Valószínűleg zárt intézménybe kerül a szerencsétlen. A ruha teszi az embert. Az utcán.
Jobbulást, embertárs. Van ilyen.
Utolsó kommentek