Zöldre mázolt présházunk ajtajára verset ragasztottak. Kiértünk apámmal, halkan olvastam, kezemben a hatalmas kulcs. Mozgott a szám a gyönyörű szövegtől, amely egy öreg hajósról szólt. Aki elment messze vizekre, ahová nem kell se pénz, se útlevél. Olyan vizeken jár, ahol mindig nyugodt a tenger. Ahol örök életre lehorgonyozhat a vándor. Meghalt Eke Józsi bátyánk, a vén hajós. Ezt gondoltuk apámmal, meghalt a szőlőszomszédunk. 1918-ban született, és utolsó kívánságában arra kérte özvegyét, hogy tegye ki ajtónkra ezt az élettől búcsúzó verset. Jó szelet, Józsi bácsi, nyugodj békében!