Povl Bang-Jensen dán diplomata hőse önmaga drámájának, amelynek szálai összefonódnak 1956 októberével. Dán létére lett magyar hős, élete árán mentett meg életeket.
Budapesti pillanat a magyar szabadság születésnapján. Akár egy sajtófotót is bizonyítékként használhattak fel a megtorlásban.
A hullára a halál beállta után egy nappal egy kutya talált rá egy New York-i parkban 1959. november 26-án. Átlőtt halántékkal, ballonkabátban feküdt az avaron a holttest. Mellette a fegyver és a töltényhüvely. Bang-Jensen dán diplomatát három napja hiába keresték, pedig 24 ezer amerikai rendőr kapta meg a személyleírását, és a lapok címlapon hozták arcképét. Amikor ez az újságcím megjelent, talán még élt: „Az ENSZ bírálója, a vörösök ellenfele gyilkosságtól tart”.
Valaki megfordította a testet, hogy az arcába nézhessen, aztán visszahengerítette. Ezt az embert a felesége és öt gyereke várta haza a hálaadásra. Akkor már egy éve eltávolították munkahelyéről, az ENSZ-ből. Bang-Jensen legfőbb bűne az volt, hogy nem adta át azoknak a magyar forradalmároknak a névsorát, akiket a „magyar kérdést” vizsgáló bizottság munkatársaként meghallgatott. Később elégette a dokumentomokat, pedig minden eszközzel igyekeztek rájönni, hogy mit tud. Leginkább Moszkva volt kíváncsi rá. Öngyilkossági helyszínre emlékeztettek a körülmények, csak éppen a test nem volt végig a tetthelyen.
Ijesztő könyv Nagy Andrásé, a tízéves kutatómunka után megjelent Bang-Jensen-ügy, amelynek alcíme: ’56 nyugati ellenszélben. Hallatlanul részletes tényregény ez, ahol kevés volt a szerző információja, a legjobb írói eszközzel, vagyis gondolkodással töltötte ki a hézagokat.
Egy olyan diplomata a főszereplő, aki nem becsülte alá azokat az erőket, amelyekkel szembement. Felesége kérésére még 1957-ben, két évvel a halála előtt leírta, hogy semmilyen körülmények között nem fog öngyilkosságot elkövetni.
Bang-Jensen megnyerő volt, okos és tapasztalt. Szerették a szemében az emberek a fényt, amely elárulta, hogy valóban érdekli, amit kérdez, és beszélőviszonyban volt a keleti blokk diplomatáival. Sokat tudott az 1956-os magyar forradalomról és szabadságharcról, és attól tartott, ha anyagait átadja az ENSZ-nek, olyanok kezébe kerülnek, akik a forradalmárok elleni a perekben használják majd fel, munkát adva a hóhérnak. Bang-Jensen becsületes ember volt. Képtelen lett volna elárulni a forradalmárokat, akik megbíztak benne, amikor titkos sétákon beszéltek sorsukról. Abban reménykedtek, ez a magyarbarát hírű dán segíteni tud nekik, hogy a nyugati szabad világban tűnjenek el. És ne a Gulágon.
Egy, a Gellért-hegy ágyúiról valló férfi, aki tizenhárom évet kapott, meg volt arról győződve és ma sincs kétsége, hogy a perben ellene felhasznált iratokat az ENSZ-ből lopták ki. Bang-Jensen reálpolitkus volt, félelme tapasztalati tényeken alapult.
Az ENSZ-közgyűlés 1959. november 23-án kezdődött, a magyar ügyet 25-én vették napirendre. Bang-Jensen november 23-án távozott otthonából, eltűnt, és 25-én halt meg. Ezekben a napokban fogalmazódott meg először, hogy a világszervezet nyilvánvalóan nem segítőkész a magyar ügyben. Az amerikai delegátus 1959. október 23-án feljegyzést küldött Washingtonba, miszerint 1953 óta nem emlékszik arra, hogy az ENSZ főtitkára ennyire barátságtalan lett volna az Egyesült Államokkal. Egy héttel a harmadik évforduló előtt még az ENSZ-rádió magyar adását is beszüntették. A belső használatra készült anyagokban olvasható, hogy „a magyar kérdés ellényegtelenítésére” kell törekedni. Történelmi tény, hogy a lehető legnagyobb bajban hagyta magára a világszervezet a magyar szabadságharcot, hiszen a szovjet megszállás állandósult, a kivégzések rendszeresek voltak, zárt ajtók mögött titkos perek folytak.
A történelem nem ismeri a „ha” szót. De ha akkor a nemzetközi diplomácia tisztességgel kezeli a „magyar kérdést”, talán nem jutott volna történelmünk arra a mélypontra, hogy egy budapesti fiatalembert a 18. születésnapján akasszanak fel.
Botránykrónika a megemlékezésről
1992: Göncz Árpád köztársasági elnök nem tudja elmondani beszédét tüntetők fütyülése miatt a Kossuth téren. Orbán Viktor Fidesz-elnök kiállva Göncz mellett, távozik az ünnepségről.
2001: A Bem téren lehazaárulózzák a koszorúzó Mécs Imre szabad demokrata képviselőt, akit 1956-ban halálra ítéltek. November 4-én a Nemzeti Sírkertben Mécs Imrét és Demszky Gábort inzultálták.
2002: Pongrátz Gergely, a Corvin közi felkelők csoport volt főparancsnoka, az 56-os Magyarok Világszövetségének elnöke nyílt levelet ír Kovács Lászlóhoz. Az MSZP akkori elnökét arra kéri, a botrányos jelenetek elkerülése érdekében a szocialisták vezetői ne koszorúzzanak. Mécs Imre beszédét három–négy ezren zavarták meg, gyilkos és hazaáruló jelszavakat skandálva. A szabad demokrata politikus a bekiabálóknak azt mondja: szégyelljétek magatokat. A parlamenti megemlékezésről, melyen nem szólalhattak fel az 56-os szervezetek képviselői, a Fidesz távol maradt. Áder János ezt azzal magyarázta, hogy olyanok, akik ellenforradalomnak mondták 1956 forradalmát, ne próbáljanak kioktatni minket, mi is történt akkor.
2003: Medgyessy Péter miniszterelnök koszorúját titokban, kora hajnalban helyezik el a 301-es parcellában.
2005. október 22.
Utolsó kommentek