A Tolna megyei Regöly faluból érkezem, ahol reggel óta a honfoglalás kori vagy még jóval azelőtti körülményeket rekonstruáló Cziráki Viktor vendége voltam. (A cikk lapunk 8. oldalán olvasható.) A fejedelmi kényelmű jurtában három óra körül átvedlettem zakóba és nyakkendőbe, hogy a másik Viktor keresztnevű vendéglátómhoz méltó viseletben érjek el este fél hatra. Mégsem mehetek a legjobban öltözött politikus alkalmára, aki még híveinek viseletére is javító hatással van, impressziókért – melegítőben. Főleg nem a lágymányosi egyetemi negyedbe. Jó kis időutazás e számomra országos Viktor-nappá nemesült emlékezetes februári nap.
"Képmást" veszek az egyetem előtti havas huzatban egy idős hölgytől, és átadom magam az ünnepi hangulatnak. Magyarország kimondottan jobbik felének ünnepén vagyok, az elit országértékelésén, mely jól bevezetett politikai hagyomány. Erről talán még a történelemkönyvek is említést fognak tenni. Majd amikor 2030-ban ehhez a részhez érek a rám hagyott unokákkal, mesélek. Lesz mit unniuk, nekem is volt.
A sajtó a karzaton, a kórus, ugyebár. Felkonfra készülő tévések. Megyei lapok éltes főszerkesztői, alig férünk a mellvédhez. Úgy állok, hogy a széksorok éppen szemben-lenn vannak, figyelhetem majd beszéd közben a hallgatóság arcát.
Mennyi befolyás odalenn! Mennyi potencia és kompetencia per négyzetméter! Ez a jó hely, mert az értékelés értékelése hetekig fog még tartani a tévékben.
A legtöbb figyelmet Pokorni Zoltánnak szentelem. A tanár úr fáradt. De nem csalódom. Akkor figyel a legjobban, amikor a szöveg irodalmi, "esszéisztikus" magaslatokba ér. Jó írói teljesítmény az a rész. Emlékszem, Hankiss Ágnes Széphistória című regényének olvasása közben – a megjelenés évében –, szintén ez az elismerésszerű katarzis kerített hatalmába.
Mellettem reprezentatív kolléganő. Formális beszélgetést kezdeményez a várakozás perceiben. Nyíltszíni tapsok idején buzgón, kezét magasra emelve fordul a szónok felé, ahogy írva van.
– Azért ő sokkal jobban beszél, mint Medgyessy, azt azért el kell ismerned! – fordul ki felém váratlanul egy ilyen tapsból.
– Persze. Medgyessynél kevesen beszélnek rosszabbul – mondom (akkor még Gyurcsányt nem ismertük annyira) –, de mi az, hogy el kell ismernem?
Amikor a hölgy a következő nyíltszíniben tapsol, a balomon álló hölgy kedvesen felvilágosít:
– Azért kérdezte, mert feltűnt neki, hogy nem tapsolsz, amikor mindenki tapsol.
– Még nem jött el az az idő, hogy politikusnak tapsoljak. Tudod? És szerintem mindegy, hogy tapsolok vagy nem. Ceruza, papír - tetszik látni?
A viccek jók. Az egész beszédből, míg másnap el nem olvastam a Magyar Nemzetben szóról szóra, a népprobléma, vagyis a konyhaasztalon sorakozó sárga csekkek garmadája maradt meg bennem, mint makacs motívum. Milyen jó lenne, ha egy politikus végre ilyen komolyan venné a valóság szigorú töredékeit, például nem csupán járó motorba óhajtana üzemanyagot tölteni, nemcsak ellenzékben lenne szociálisan érzékeny, nemcsak egy jó és visszhangos estét akarna szerezni hívei körében, hanem visszafordíthatatlanul belekényszerítene minden szereplőt abba, beleértve a mostani kormányt is, hogy a munkát meg kell fizetni. Mert itt a kiadás biztos és nagy. A bevétel szűkös és bizonytalan. Általában legalábbis. Ha a megjelentek körét, jövedelmi viszonyait nem is teljesen ez jellemzi.
A beszéd lényegének ott a helyszínen, más hallgatókkal is beszélgetve a soha nem látott engedékenységet és megértést tartottam. A beszédíró békülékenyen kezet nyújt néhány nemzedéknek. Az elődöknek ugyebár, akik megkötötték kompromisszumaikat az 1989 előtti időkben, az akkor elérhető legnagyobb anyagi biztonság érdekében. A szónok az idősebbek felé fordulva kifejezi, szinte elnézést kérve tőlük, hogy ma már nem gyerekek a rendszerváltó fiatalok, így aztán ma már tudják, hogy a szocialista korszakkal együtt nem kell egy kalap alatt elítélni azokat a nemzedékeket, akik a kádári feltételekhez igazodva kerestek boldogulást.
Ez a gondolat, ez a kísérlet, ha nem is fogja megkönnyíteni a magyar családok dolgát, a szavazati bizniszben mindenképpen eredményes lehet. A megbántottságuknál, elítéltetettségüktől fogva eddig mindig baloldalra szavazó rosszkedvűek, akik a szocialista kurzusokban most másodjára csalódnak, a beszédíró szándéka szerint most lehetőséget kapnak. A beszédíró tudja, hogyha elfogadják Orbán Viktor ország-értékelési békejobbját, akkor át is állnak és meg is maradnak nála szavazóként. Ez a "békejobb" veszélyt jelent a baloldali szavazati bizniszben, tehát várható egy-két olyan hónap, amelyben a baloldalnak nevezett csoport azon dolgozik, hogy ne engedjen felejteni. Ezzel az a baj, hogy megint nem rólunk szól majd. Nem a valóságról, nem a hétköznapi magyarokról, hanem a választásokról. Még nem tudjuk ugyanis biztosan, hogy a korábbi konkurzusok rólunk szóltak volna.
Hja. Ha már a demokráciánál tartunk. Pandora színésznőt az éjjel kiszavazták a Való Villából.
(2004)
Utolsó kommentek