Könyvet hozott erdélyi kollégája. Vadon nőtt gyöngyvirág a címe. Tamási Gáspár írta, Tamási Áron édesöccse. Bevitte  apjának a kórházba. Másnap megint ment, pacalt vitt nokedlivel, a Teleki téri piacról a János kórházba – aktatáskában. Apja fekve olvasott, amikor belépett, látta, hogy csillog az arca.

- Így izzadsz?

- Izzad a fene. Csak míg olvasok, hol nevetek, hol sírok. Eredetileg Gáspár tanult volna tovább Kolozsvárott. De Áron gyerekkorában ellőtte az ujját puskával. Gáspár maradt Farkaslakán mezei munkára. Gáspár lett a vadvirág. Mi van veled – kérdi apja a kórházi ágyból, a környezettől elüt az a mosoly, az olyan otthoni, bicskei, kistószegi, galagonyási.

- Megvagyunk – Timcsi is jól van. Néha úgy eszünkbe jutsz. Tudod, most, hogy volt ez a baleseted az evangélikus templomnál.

- Ja igen, tényleg volt valami – mondja apja visszafogott mosollyal. Én ott mentem a motorral, a szimszon svarblival, akartam egyet kanyarodni balra nagyívbe.

- Nagyatádra?

- Nagyívbe, te hülye, Atádra járjál te Ildikód után, szóval balra nagyívbe.

- Ildikóm.

- Ildikód. Igen és nekem jöttek, de figyejjé te irogató...

- Írogató, apu! Hosszú ível ejtsél ki, legalább te – mondta a gyerek.

- De nekem ki ne találd, hogy ezt megírod valahol, valamelyik újságodnak.

- Nem az én újságaim. Csak ott dologozok.

- Dolgozol?!

- Ja.

- Jó, akkor a....- és apja sorolta a címeket. - De azt kérem fiam, erről az egészről soha ne írjál, hibás volt, hibás volt. Gyerek még, nálad is fiatalabb, belebetegedett, úgy sajnál a balesetet okozó. Szóval nem kell neki még egy kés a hátába.

- Nem szoktam én késelni.

- Tudom, de ne akarjál rendet tenni, igazságot szolgáltatni. Majd azt a Jó Isten megteszi. Ne gondold, hogy én a nagyanyád oltárképébe hittem.Nagyanyád vagy nagyatád. Volt amikor még abba sem. De aztán ment az élet és hozott pár dolgot. Jót is rosszat is. És tudod, régebben bennem volt az a velem semmi nem történhet véletlenül érzés, amit nem tudom, hogy hol szedtem össze. Aztán ebből lett az élet produkciói miatt az, hogy van olyan Isten, csak olyan Isten van, aki előtt mi fenn vagyunk tartva. Tud mindent rólunk. Főnök.

- Értem főnök. Nálam szintén ilyesmi alakult ki.

- Tudom. És én nem jártam diákkoromban református táborba, amiért egy rossz szót nem szóltam még neked. Generációváltások ezek. Barátaid az iskolákból lettek és az utcáról, ami aztán iskolaivá is lett, az iskolatársak pedig a te generációd. Érted?

- Értem.

- Dehogy érted. Velük fogsz együttélni, együtt öregedni, rendesen viselkedjél, mert eljön az idő, amikor azt veszitek észre, hogy a ti korosztályaitok állanak már a természetes halálhoz legközelebb. Együtt megöregedni nem kis dolog, És hozzád nem a barátok, hanem a testvéred áll a legközelebb. Ezt az emberek egy része nagyon nehezen érti meg, azok pláne, akinek nincs testvére, azok se könnyen, akiknek jó testvére nem volt.

- Érted?

- Értem.

- És nincs semmi rossz az egyházasdiban.

- Miért lenne.

- Politizálniuk nem kéne.

- Hát azt nagyon nem. A politikusnak kéne teológiával meg biológiával foglakoznia. Nem? Akkor ezen túl vagyunk, írogató. De mivel az Izing sem hosszú í, mi nem a leasingből jövünk, hanem anyánk méhéből, lehet, az én csekélyértelmű fiamnak a nevét ezután rövid ível mondom ki, mert egy Izing irogat, hanem írogat.

- Legyen, plébános úr – mondta ilyenkor az apjának, és ilyenkor mindkét részről nehéz volt visszatartani a "demostkomolyanbeszéljünk" kitörést.

- Rédei Mária? - mert anyura olykor így kérdezett rá.

- Anyám neve Rédei Mária – mondta a gyerek.

- Jól van?

- Jól. Rédei Mária malaszttal teljes.

- Az Úr van Teveled.  

A bicskei fopcipályán (a bétécén), vihar készült a serdülők bajnoki mérkőzése előtt. Erős szél, később égdörgés.

- Szegény fater görgeti a hordókat – mondta ő -, mert az apja egyszer régen azt mondta a présház előtt felhőket figyelve, mikor már dörgött az ég:

- Ha meghalok és dörög az ég, gondolj arra, hogy hordókat görgetek. Jó?

Jó.