Bicske.Info

Utolsó kommentek

  • Gazz: A Rinyában kövek nem igazán vannak, full síkság a környék, csak homok van, meg agyag, meg vipera. (2016.03.31. 14:53) Bakháza beach
  • Nikolett Borbély: Láttam,tapasztaltam,átéltem,.......neked sem ártana,....rájöhetnél,hogy ITT kezdődik az ÉLET! :D (2013.02.18. 20:32) KŐBALTA SZOFTVER
  • studiozse: @Hajni Telkiből:Szia Hajni! Elnézést kérek, hogy így, de kutatlak már egy ideje! Remélem most megtaláltalak! :) Remélem, jó helyen kopogtatok.... G.... (2011.02.19. 21:36) Patak vagy kanális?
  • Thakcha l'Amala: Szeretem a Tokajit -éppen most kaptam jó kis borseprő párlatot, de három hónapja csak ezt kell olvasnom az már sok, frissiccsé mondom,nem ihatom az ... (2010.05.08. 22:21) Tokaj szőlővesszein nektár vagy hamu?
  • Solymosi Eszter Tiszaeszlár: A liberalizmus a szabadságjogokért jött létre annak idején egy nagy liberalista mi kivetni valót talált a kissé cinikus hozzászólásban (2010.04.02. 19:03) Roma szövetkezet Igriciben
  • Thakcha l'Amala: Frissíts Ecsém! (2010.03.13. 21:42) Tokaj szőlővesszein nektár vagy hamu?
  • Hajni Telkiből: Jó a cikk, csak egy kis kiegészítés: a szennyvíztisztító most már hatékony működése egy külföldi, de nagyon tehetséges cég csapatának, az Organica Z... (2010.02.12. 18:27) Patak vagy kanális?
  • hazieromu: Én 100,000 cigány embernek indulásként tudnék hasonló értelmes munkát bíztosítani a" hulladékból villamos és hőenergia termelés helyben" programunkk... (2010.02.03. 09:25) Roma szövetkezet Igriciben
  • szendrei: Végre! Ez egy kicsit lassan ment, de legalább sikerült. L. (2010.01.14. 16:17) Patak vagy kanális?
  • Dr. Csabai: Tiszteletem Mindenkinek! Mielőtt bármiről is beszélünk az A/H1N1-ről, előbb beszéljünk a lényegről, miről is van szó? Minden magyarázatot, mint kuta... (2009.11.14. 07:25) Gyuri és Adrián
  • Utolsó 20

Címkék

168 (1) 8ker.blog.hu (1) bicske (1) bicskei (1) budapesti nap (1) élet (3) erdély (2) felhívás! (1) fiam (2) hetek (37) magyar (1) mindennap.hu (1) narancs (1) óra (1) reggel napilap (80) repül (2) zene (3)

Pálfi Balázs - Lásd amit láttam

2009.10.07. 18:13 I.A.

Amikor a 21 éves  fiatal képeit a szervezett véletlen folytán felfedeztem itt: http://www.flickr.com/photos/balazspalfi/, (Pálfi Balázs, Bicske), az jóízű döbbenet volt. S minél többen látják például egy bicskei kiállításon is, ez annál jobb. Ezért is írok róla, mert a Petőfi Művelődési Központban és a Nagy Károly Városi Könyvtárban segíteni szokták a bicskei tehetségeket. Fiatalos, fomabontó, egyszerre régi és mai, önálló kiállítása nyílhatna Pálfi Balázsnak, laikus véleményem szerint tehetsége megérdemelné. 

Nem fotózom ugyan, de sok kép körüli beszélgetést és vitát is végighallgattam, főleg szó nélkül.  És nemcsak azért tetszenek Balázs képei, mert Péterfy Boriról, Hobóról és Lovasi Andrásról is vannak köztük koncertképek. A fehérvári Barátság Házában készült táncos fotóiról azt mondta, hogy nem tud táncolni, de szereti nézni. A gördeszkás képekről annyit, hogy ő maga is görizett, de mára már inkább fotózza.

Ezek a képek fogékony személyiségről árulkodnak, aki ráadásul 7 éve tanul fafaragást. Főleg az erdélyi népművészet motívumainak felhasználásával dolgozik, melyeknek egy része szintén kiállítható lenne a fotók mellett. Bár munkadarabjai a Vörösmarty Ipari Szakképző tulajdonát képezik, amit  Balázs kitűnő eredménnyel  végzett el asztalosként. 

André Kertész, Erwitt Eliot, Ansel Adams, Vancsó Zoltán és Hajtmanszki Zoltán fotói voltak számára meghatározók. 

Nekem kedvenc képem a bicskei délután, egy bicikli, két ember a befagyott bicskei halastó partján. Tudom,  nem történik a képen az égvilágon semmi, (végre), csak egy hétköznapi minimum jelenet, amit azért örökített meg, mert véletlenül arra járt és később sem dobta el, mert neki tetszett. Nekem is. Visszadja az ottani atmoszférát, a pillanat egyedüliségét és szinte arra ihleti az embert, hogy "képben gondolkozzon". 

Azt mondja, a nagyvárost szereti. A képek, melyek lehetnek olyan szubjektív dokumentumok. Lásd, amit láttam. Szubjektív dokumentarizmusnak nevezik ezt a világot. 

Ami pedig biztosan megmarad bennem, az a hálatáblák előtt, az a padon üldögélő hajléktalan, amint a kamerába néz és azt mondja a szeme szavak nélkül, hát énértem vajon ki fog hálát adni? Érdekes az is azon a képen, hogy mennyi sors húzodik a hálatáblák mögött és a sorstalan sorsú jóember pedig ott ül mielőttünk.    

Azt is kedvelem Pálfi képekben, hogy nemcsak Bicske jeleneteit látom benne,hanem Vértesboglárét, Fehérvárét, Tatabányáét és Veszprémét is. Ez az elkezdett munkásság attól bicskei, hogy Balázs bicskei. Balázs a fotózást akarja tanulni egyetemen van más iskolában. S ha már így döntött, szülővárosának úgy gondolom, érdemes neki a kiállítás lehetőségét biztosítani.     

A kertvárosi szülői házban nőtt fel, édesanyja az orvosi rendelőben dolgozik, édesapja nemzetközi fuvarozó. 

Balázs saját szavai szerint már hét éve Fehárváron él, mert oda köti az iskola. Szereti a várost. 

Saját "arc poétikáját" így fogalmazta: "Az ember szeresse a munkáját, igyekezzen ennek alapján pályát választani. Ha fotózik, akkor önfeledt legyen, résztvevője az eseménynek, a történésnek." "1988-ban születtem Tatabányán. Jelenleg Bicskén élek. A fotográfia gyermekkorom óta érdekelt, 2004 körül vásároltam meg első fényképezőgépemet..." - mutatkozik be a Fiatal Értékteremtők Lapjában http://felonline.hu/szerzoink/?uid=12 szerzőjeként. 

Ami fiatalon álomként vonzza, az a hegymászás fotózása, az őserdők, a vulkánok világa és a hegymászásban valójában névtelen serpák élete érdekli. De a világ nagyvárosainak utcai élete is megigézi, némi iróniával szólva, a Bicskei délután című kép is ezért született. Látni akar és láttatni. Mint annyian.     

Pálfi Balázs fotói

 

Pálfi Balázs fotói

Szólj hozzá!

Nincs kegyelem

2009.10.07. 11:39 I.A.

Narancs XIX. évf. 15. szám - 2007-04-12
 

Kötél a szalag végén - Ragályi Elemér: Nincs kegyelem (film)


Egy igaz történet... Pusoma Dénes kálváriáját aki akarja, ismerheti. A kellő terjedelemben pertraktálta a maga idején a sajtó, s nem olyan rég (2004-ben) dokumentumfilm is készült belőle (Komenczi Norbert munkája, a Daráló). Jelen mű értékeléséhez kénytelenség átismételni - egyébként is, jobb az ilyet nem elfelejteni, evidenciában tartani. Persze nem mintha annyira extrémül egyedi lenne...
Egy tapasztalt filmes... Ragályi Elemért mint operatőrt gyakorlott mozizóknak szükségtelen bemutatni - mondjuk jelen műve kapcsán talán Xavier Koller 1990-es A remény útja című filmjét mégis érdemes megemlíteni (bár a bánat tudja, hogy kitart-e tizenhat évig annak a hatása), hiszen a svájci rendező ugyancsak egy szomorú végű true storyt vitt anno vászonra... A filmrendező Ragályi (Csudafilm) talán inkább előzetes befogadói félelmeink miatt lehet érdekes - bár az igazságnak tartozunk annyival, hogy szóba hozzuk egy alig több mint tízperces televíziós rövidfilmjét, a Gyógyító játékot, ami sérült gyerekek mozgásjavító játszóházáról szól.


Pusoma Dénes egy 1994-ben elkövetett gyilkosság (idős asszonyt öltek meg valahol a Mátrában) okán került a rendőrség látókörébe. És megtetszett. Annyira ideális gyanúsított volt - sokszorosan hendikepes: büntetett előéletű, érzelmileg instabil, együgyű, gyakorlatilag kommunikációképtelen, alkalmi munkákon tengődő nyomorult. Egyetlen apró szépséghibája volt csak, hogy konokul tagadott. Ám efféle apróságokon nem akadt fenn a nyomozó hatóság, hiszen rendelkezésükre állt egy szagminta meg egy súlyosan elmebeteg tanú... A körültekintő eljáráshoz tartozott még egy börtönbéli vamzer több mint kétes értékű felléptetése is. Mindez az ügyészségnek elég volt a vádemeléshez, a bíróságnak az ítélethozatalhoz, a kirendelt védő azt sem közölte Pusomával, hogy fellebbezhet. A kör (pontosabban a börtönkapu) bezárult. S ha két és fél év múltán nem derül fény valami véletlen folytán a valódi tettes személyére, Pusoma úgy leüli a maga mázsáit, mint a sicc.
Végül mégis győzött az igazság, minden rendben! Ám a történet második fordulója (szentséges ég: a hepiend utáni) sem hozott sok jót, a Nemzeti és Etnikai Jogvédő Iroda, a Ragályi filmjét is társ-forgatókönyvíróként jegyző Magyar Elemér (a "cigányok ügyvédje") és Izing Antal, a 168 óra újságírójaként mindent elkövetett ugyan a meghurcolt fiatalember kárpótlásáért, de hosszú ideig eredménytelenül. Egy 1973-as törvényre hivatkozva, mely szerint Pusoma zavaros magatartásával megtévesztette a nyomozókat, rossz irányba terelte az igazságszolgáltatást, nem ítéltek neki kártérítést. 1997-ben aztán Pusoma Dénes felakasztotta magát. (Magyarék kiállása csak 2003-ra hozott eredményt, az Alkotmánybíróság végül ekkor érvénytelenítette a mondott törvényt.) Nekünk meg itt maradt a szégyen és gyalázat, a tehetetlen düh...
Az efféle történetek moziba hurcolásának van egy nagy (és sok kicsi) hátulütője. Nehéz elkerülni egy alapfokú liberalizmus-tanfolyam első leckéinek visszabüfögését, könnyen a rasszistázás celluloid alapú változatánál találhatjuk magunkat, s eltelik úgy a vetítési idő, hogy észre sem vesszük, mi szükség volt ahhoz filmszalagra, hogy egy középfajú publicisztikát tető alá hozzunk... Mindezt (meg a szerencsétlen Csudafilmet és a tárgyban adresszált kiváló Darálót) számításba véve Ragályi Elemér úgy indult a moziban, mint Pusoma Dénes a rendőrségen: halmazati hátrányból, vajmi kevés eséllyel megalapozott előítéleteinkkel szemben.


Ehhez képest, barátom! Ragályi filmjét csak helyenkénti egyenetlenségei választják el a remekműtől. A fölmondható sztori vitathatatlan drámai ereje cseppet nem csorbul, de jól kivehető többlettartalmakat nyer a játékfilmes eszközök hadba léptetésével. Amit kapunk, távolról sem publicisztika, egy ismert történet szuverén műalkotásként megálló játékfilmes adaptációja. Négy az egyben: rendőrsztori, bírósági dráma, börtönfilm és álmok szövedéke - csupa életveszélyesen vékony jég; ha elcsúszunk, már örülhetünk, hogy nem szakadtunk be. Persze ez a négy valójában csak kettő, az álmokkal párhuzamosan futó "igazságszolgáltatási szakasz" egységes egész, és pont olyan, amilyennek Komenczi dokumentumfilmje ábrázolja (s beszédes címe sugallja), mint a daráló. Ragályi látszólagos szenvtelensége, amikor a rendőri, ügyészi, bírói, büntetőintézeti ügymenetet ábrázolja, messze túlmutat Pusoma Dénes (a filmben Suha Dénes) személyes tragédiáján. A monokróm képeken (az operatőr Ragályi Márton) csupa híres színész mutatja meg, hogy a színjátszás voltaképpen közlés, semmi cafrang. Nem a szerencsétlen helyzetű jó küzdelme pereg előttünk a számos rossz ellen, hanem feltárul egy mechanizmus működés közben. Magatartásminták visszafogott bemutatója nagyívű személyiségrajzok helyett. (Akinek megvan Eperjes Károly kínos kudarca a Mansfeld kihallgató tisztjének szerepében, a Nincs kegyelem hasonló figurájának nagyszerű megformálása után könnyen látja be, hogy a legnagyobb színészek is csak erős kezű rendező irányítása mellett képesek tudásuk javát adni. Voltaképpen ugyanez a helyzet az olyan divatos színészekkel is, mint Gazsó György és Csuja Imre... hány esetben venném bizosra, hogy cellatársi párosuk egy nevetséges kísérlet valamiféle Pepe-Kapa-konkurencia megteremtésére, ám itt hibátlanok, észrevétlen biztonsággal teljesítik be dramaturgiai küldetésüket. Mint Monori Lili vagy Lázár Kati. Csoma Judit vagy a már csak fájó hiányával köztünk lévő Bertók Lajos.) Börtönben voltunk már csomószor, honi mozirendőrökkel teli a padlás, a court-room drama pedig tipikusan nem a mi pályánk, de ilyet én még nem láttam, legfeljebb a Szegénylegényekben. Létünk alapja, a jogrend tárul fel a maga ijesztő, konkrétan a poklokig vezető mélységeiben, pőrén. A bizalom, amire végső soron létünket alapoztuk a társadalomban, az méretik itt dekáról dekára, (kép)kockáról kockára - úgy, hogy az elejétől tudjuk, nem lesz annak jó vége.


Az anyag nemcsak nézőjének nem ad sok választási lehetőséget, de a filmeseknek és a hősnek sem; bezárva a kétségbeesésbe csak az álmok felé visz járhatónak tetsző út (ami persze a moziban szinte kivétel nélkül járhatatlan ugyancsak). Ám ki láthatná tisztán Pusoma Dénes álmait? Amikor materiális dolgokat keresünk bennük, még csak-csak. Mit csinálna, ha mégis kapna kártérítést? Megadná az adósságát, venne egy motoros fűrészt. De amikor azt álmodja, hogyan jő el az igazság? Nos, oda már bajos követni. Talán nem is muszáj, néha nem is kéne...


Viszont ami a legfontosabb: itt nem cigányozva van! Biztosra vehetjük, hogy a kellőképpen szegény, a kellőképpen kiszolgáltatott ember tekintet nélkül bőrszínére úgyanúgy veszne ott az igazsággyár futószalagján. S hogy mi tesz kiszolgáltatottá, azt esete, személye válogatja - csak egy bizonyos határig bízhatunk iskoláinkban, s egy kicsit tovább gazdasági hatékonyságunkban.
Forgalmazza a Hungarotop

Turcsányi Sándor


 

Szólj hozzá!

Címkék: magyar narancs

A 100 legszegényebb

2009.09.25. 16:28 I.A.


Ezzel az önirónikus és mérsékelten provokatív címmel jelent meg a Kurt Lewin Alapítvány kidaványa. Van aki már régen várta ezt minden alkalommal a "100 leggazdagabb magyar" rangsorának láttán-hallatán. 
Van aki azt kérdezi: "Ilyen is van? Még ilyet!" 




Hajós András alapötlete. Akkor támadt,  amikor a 100 leggazdagabb magyarról szóló kiadványt lapozgatta. Az ihlette meg, ami sokakat, hogy a 100 legszegényebb magyar sorsát is tablózni kellene.
"A szegénység, a kitaszítottság ugyanis itt van körülöttünk" - írja Emil Rulez.
"És sokkal inkább része az életünknek, mint a reklámok által közvetített világ. (...) Helyes, ha meglátjuk, miben vagyunk szerencsésebbek másoknál. Hol tudunk segíteni rajtuk és adott esetben saját magunkon is. Ugyanakkor természetes emberi reakciónk, hogy  csillogás jobban vonzza a tekintetünket, mint a nehéz sors. Emiatt nem kell szégyellnünk magunkat. A szégyenből ugyanis csak frusztrált kompenzáció születhet, bűnbakkeresés, önigazolás vagy önostorzás, jobb esetben szemlesütős undor-adakozás. Ahhoz, hogy jól segíthessünk, fontos, hogy a szegényekre ne problémagócként, hanem hozzánk hasonló emberekként tekintsünk..."
Hajós szerint ezt a kidavány be lehet vinni nunkahelyre, megmutatni barátoknak is, ez a világ itt van körülöttünk és mi is benne vagyunk."
Aki ezt megérti, már tett valamit.
Illés Márton szerkesztő szerint a szegénység közel van. Nehéz eldönteni, hogy ki mennyire felelős a sorsa rosszra fordulásáért. Aki viszont nem ítélkezni akar, annak látnia kell, hogy a szegénység az embert utolérheti egy baleset, válás, munkahely és otthon elvesztés következtében. Mindannyian képesek vagyunk arra, hogy a szegények életét könnyebbé tegyük, és támogathatjuk őket abban, hogy magukon is segíthessenek - írja szerkesztő.
"Hat-hét éve örületes szegénység jelent meg a Csereháton, melynek pontos okát nem tudjuk. Csak azt láttuk, hogy alig van mit enni. Régen hatalmas kondérban főtt az étel és automatikusan elénk rakták. Mára ez a szokás eltűnt, kávéval kínálnak. Van itt, a 21. századi Magyarországon egy közösség, ahol egyszerűen nincs ennivaló. Nem volt ritka, hogy a gyerekek naponta csak egyszer ettek - nálunk, a tanodában két párizsis kenyeret..."  - meséli a könyvben Bohn Katalin, a Rom Som Alapítvány munkatársa.
A Magyarország felfedzése a negyvenéves és hegyre költözött Antal elmondásával folytódik: a Nyírségben mostanában semmi munka vagy fele pénzért mennek el az emberek. Legfeljebb hatvanezer forintot lehet keresni egy hónapra.
A családtalanok is külön fejezetet kaptak a szegények között. "Amíg egy állami nevelt tinédszer nem éri el a 18 éves kort, a feje felett döntenek mindenről. Aztán egyik napról a másikra felnőtt lesz, akitől elvárják, hogy vegye kézbe életének alakítását" - idézi a könyv a Kőér utca Utógondozó Otthon vezetőjét, Szombath Tibort. A szökevények fejezet utána foglyok jönnek. Közöttük Ernő, egykori NBI-es labarúgó:
"Nincsen nap, amikor ne adnék hálát Istennek, hogy életben maradt a volt feleségem. Hétszer szúrtam meg egy féltkenységi rohamomban. Azelőtt sportoló voltam, testnevelés tanár. Most egy szomorú öregember, akinek nincs semmije és senkije. Elvesztettem mindent, ami számított. A diákjaimat, akiket szerettem, a családomat, a becsületemet. A feleségem természetesen nem beszél velem. Pedig vannak dolgok, amiket el kellene mondanom. Bocsánatot kérnék, hogy ilyen indulatok munkáltak bennem. Hogy akkor sem tudtam elengedni, amikor már nyilvánvaló volt, hogy tönkrement a kapcsolatunk. Itt bent megáll az idő. Négy éve egyszer sem mertem kinézni az ablakon. Azt a kérdést fel sem merem tenni magamnak, hogy befogad-e még egyszer ez a világ egy öreg és megtévedt embert. Jobb napjaimon elhiszem, hogy igen. 
Az elfeledettek fejezetben Magos László (45 éves)  is beszél, akinek szavai szerint nem is olyan régen még normális élete volt. Kőműves volt, akinek akadt munkája. Asszony, négy gyerek, saját ház. A gyerekek nagyok, az asszony válik, a házra is keresztet vethet. Elnmondás szerint betegsége miatt romlott meg kapcsolatuk. Egyszer a Keletiben aludt egy padon. Nagyon megverték. Azóta gyakoriak az eszméletvesztései. Filmszakadások.
Elfekvőnek mondjuk azokat az intézményéket, ahol a hozzátartozók által nem vállalt emberek élnek.
Az 56 éves Ferenc azzal kezdi, hogy párttitkár gyereke volt, habzsolta az életet. Az első feleségtől elvált, a másodikat elvesztette. Közlekedési baleset volt, Ferenc volt a hibás. Inni kezdett, ami mindet elmosott. Mire kigyógyult, nem volt már semmije és senkije.  Azt mondták, a rajzaim olyanok, mintha fényképről másoltam volna. Újra rajzolok. Az egyik nővér néha hoz nekem színes ceruzákat...
A Gödör Klubban Illés Márton a könyvbemutatón elmondta:
"Saját problémáinkra, valamint a környezetünkben élők gondjaira mindig lehet felelős találni, mutogathatunk az államra, pártokra, kisebbségi csoportokra, a szomszédunkra vagy a házastársunkra, ezzel azonban nem mozdítjuk előre a hazai szegénység ügyét, bár az mindenkinek közös érdeke."

    

100 legszegényebb
Kurt Lewin Alapítvány 2009
990 Ft
www.100legszegenyebb.hu
A szöveg Jászberényi Sándor, Kempf Zita és Romhányi Tamás írásaiból származik.
A fotókat Hernád Géza, Lipcsei Attila, Maly Róbert, Németh Dániel, Rácz Géza és Szigetváry Zsolt készítették   

Szólj hozzá!

Címkék: hetek

Szíven szúrt ország

2009.09.09. 11:13 I.A.

 

Szíven szúrt ország címmel, döbbenetes erejű filmet láttam tegnap éjjel azon a napon, amelyen Marian Cozma 28. születésnapját ünnepelné. Mindenkinek látnia kell ezt a filmet. Olyan, amit az ember mindkét kezét farmerjának zsebeibe dugva, terpeszállásban állva néz végig a derékmagasságban lévő tévé fölött és lefigyel.
Maximum zsebkendő után kotorász a kéróban.

Marian Cozma gyászolóinak, Magyarországnak és Romániának valamint a
világ Marianért összezárt kézilabdatársadalmának mutatja meg a valódi
gyászolókat.
Ilyés Ferenc játékos mondja ki, amit hét hónapja gondolok: Marian Cozma
apja fantasztikus ember. Az ő mondatával zárul a film, miszerint, ha a
gyilkosok tudták volna, hogy a fia milyen jó ember, soha nem bántották
volna. Soha.
Barcelonába vágyott játszani álmaiban Marian Cosma egészen ifjú korától.
Mikor szerződtették volna, ő a Veszprémet választotta. Telefonon mesélte
apjának. S azt kérdezte apjától: "ugye nem vagy elkeseredve". Erre apja
a fiának ezt a gyönyörűszép mondatot mondta: " "...soha nem leszek
elkeseredve attól, amit tenni fogsz". Erő és bizalom.
Apa fiú nexus. Ilyen is lehet. Mert olyan, ami kell.
Egy apa, aki azt látta és látja, hogy emberek mennek az utcán és sírnak
Magyarországon, Romániában, a fiát siratják, amikor őt felismerik. S ha
az utcán járó emberekben ez van, mi lehet a családban?
És ez a gyászoló román férfi nem akárki. Olyan egyenesen, olyan erővel
áll, mint egy tölgy. A két ország, Románia és Magyarország közelebb
kerüléséről beszél, ugyanígy egy játékos, aki szerint nem lehet, hogy ez
értelmetlenül és ok nélkül történt, ebből valaminek következnie. Valami
jónak. Mert Marian fülig érő szájú, örökké harsány, viccelődő srác volt.
Életvidám maximalista. Akit egyedül a monotóniával lehetett terhelni
úgy, hogy nem tudta viselni. Aki az ötéves gyerekek játékosságával állt
a dolgok elé, ha a repülő landolt a csapattal, ő úgy tudott tapsolni.
Néha mindenkit lefényképezett, a telefonról pedig mindig énekelve
hallgatta a fülhallgatót. Extrán felüli testi felépítéssel és extrán
felüli tehetséggel bírt. Apja azt mondja róla, hogyha a fiát bolondosnak
nevezzük, akkor keveset mondunk.
"Engem a végső igazság érdekel" - fogalmaz Marian apukája, Petre Cosma.
Legszívesebben azt mondanám neki: "Mótcomeszk." A köszönöm román nyelven.
Azt mondják, Marian a Republicnak ezt a dalát szerette a legjobban, ami
így kezdődik:
"Nagy esők jönnek és elindulok, elmegyek innen messze"

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: hetek

Betiltott magyar anyanyelv!

2009.09.03. 10:57 I.A.

 

Szubjektív riport a szlovák nyelvtörvény elleni budapesti tüntetésről

Fotó: Vörös Szilárd

Budapesten, a Szlovák Nagykövetség épülete előtt mintegy ötszázan tüntettek a szlovák államnyelvtörvény ellen kedden, a jogszabály életbelépésének napján. Közfelkiáltással elfogadták a petíciót, melyben azt követelik a szlovák parlamenttől, hogy törölje el azt, helyette inkább kisebbségi törvényt alkossanak, valamint vessenek véget a Szlovákiában tapasztalható magyargyűlöletnek és magyarveréseknek. A felvidéki Dunaszerdahelyen ugyanekkor tízezer ember demonstrált a DAC stadionban, ahová érkeztek magyarok a Vajdaságból, Erdélyből, Kárpátaljáról és Magyarországról is. Délután három órakor egész Magyarországon és a világ több pontján megszólaltak a harangok.

„Nem értem, hogy miért ne szólalhatna meg egy magyar anyanyelvű magyar ember magyar nyelven ott és akkor, ahol ő akar?” – mondja a budapesti Szlovák Nagykövetség épülete előtti megmozduláson egy huszonöt éves tüntető. Taba Emőke idén diplomázott kommunikáció és médiatudomány szakon, Szekszárdról érkezett, egyedül. Azért jött, mert nem lenne a Szlovákiában élő magyarok helyében, együtt érez velük, és mélyen felháborítja, hogy északi szomszédunk „ennyire jog- és emberellenes dolgot” megtehet velünk az Európai Unió tagállamaként. Egy kordonnak támasztott kis transzparensen ez a szöveg áll: „Az államhatár nem nyelvi határ”. „Szlovákia leeresztette a vasfüggönyt!” – áll egy másik táblán. Tudjuk, hogy ezekből vezető hírképek lesznek.


Hídjelenetek

Korán értünk a Stefániára. A kordonok már állnak, talán az utolsókat pakolják le az autóról. A kordon nélkül ma már nem élet az élet. Újabban már nem is Cordon bleu-t rendelünk a pincértől, hanem Kordon bleu-t. Az idők szava.
A rohamrendőrök most még sokkal többen vannak mint mi tüntetők. Kétszázan lehetnek testpáncélban, gázálarccal felszerelve.

Egy (szerintem minden tüntetésen jelenlévő) idős hölgy csodálkozik, hogy miért van itt ennyi rendőr. A támaszkodó biciklista szerint alapvető, hogy a rendet itt védeni kell, mert az kényes üggyé válhat, ha nem teszünk meg mindent a szomszéd ország követségének biztonságáért. Még az is megeshet, hogy a végén ők vádolnak meg minket. A néni szerint a vádaskodást már rég elkezdték, mert a szlovákok szerint mi csináljuk a feszültséget. Úgy véli, nem a követség védelme kényes kérdés, hanem az, hogy „betiltják a magyar nyelvet” a Felvidéken. „Igen, mama, de az nem kényes, hanem durva jogsértés, akárcsak a szerdahelyi szurkolók ok nélküli szétverése, amivel Fico csakis a népszerűséget kereste, a keménykezű szlovákot játszva el a népnek” – kommentálja a támaszkodó.

Többen is beszélnek az egyre inkább gyűlő emberek között Sólyom László köztársasági elnök kitiltásáról. „Visszafordították a hídon” – foglalják össze az emberek és Mikulas Dzurinda volt szlovák miniszterelnök és Orbán Viktor példája idéződik fel, akik átadták az Esztergom és Párkány között álló Mária-Valéria hidat 2001-ben. Mindkettő a másikat méltatta az átadáskor. „De az még az EU-csatlakozás előtt volt. Akkor mindkét országnak fontos volt a hídépítés, amit most tesznek, az inkább hídrombolás” – szól közbe egy közel álló tüntető.

Fico elterelő hadművelete

Robert Fico miniszterelnök 2006 óta van kormányon és „büntető szavazatokkal” került hatalomra: a Dzurinda-kormány intézkedéseit követő elégedetlenségre alapozott. Gyakran penget kisebbségellenes húrokat. Ez slágergyanús. Olyan kis fütyülni való.

Az 1964-ben Nagytapolcsányban született Fico 1987-ben lépett be a Csehszlovák Kommunista Pártba. 1992-ben már a Demokratikus Baloldal tagja. 1999-ben alapítja meg a Smert, amely Smer-SD (Irány- Szociáldemokrácia) néven 2006-ban 29 százalékot szerez a választásokon. Az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) azonban felfüggeszti a Smer-SD klubtagságát, mert az ESZP szerint faji vagy etnikai alapú gyűlölködést szító szervezet nem tartozhat közéjük. Fico jogászként különben az Emberi Jogok Európai Bizottságának tagja volt 1994 és 2006 között. Miből lesz a cserebogár? Az egykori kommunista, aztán szocdem, az emberi jogok európai harcosa betiltja a félmilliós magyar kisebbség anyanyelvét? Mi tüntetők, enyhén szólva nem vagyunk jó véleménnyel Fico-ról.

 

Megoldatlan bajok


„Mi van már itt, háború?” – méltatlankodik egy átutazó, aki nem tüntetni jött. A Stefánia-Thököly sarkától 50 méterre lezárták a Stefániát kordonnal. A kereszteződésben rendőr áll és nem enged be autóval senkit. A lezárt szakasz túlsó végén, úgy 80 méterre ismét kordon, ezzel a rendezvény helyszínét bezárták és elszigetelték. Profi. Fociban: megelőző szerelés. A kordon mellett állok, az ott álló nem rohamrendőrnek látszó rendőrtől kérdezem, hogy ide mi mikor mehetünk be, mire megtudom, hogy a beengedő őrök, akik a táskáinkat vizsgálják át, mindjárt megjönnek és akkor. Kis türelmet.

Fekete nadrágos, hosszú ujjú fehér inges, tán hatodikos fiú érkezik, kezében tankönyv. Megy a kordonhoz, mert itt lakik a Stefánia elzárt részén. Beengedik. Nézek utána, nézem lépteit. Ahogy szabályosan bemegy a járdára az üres úttest közepéről. Mert ő jó gyerek. És arra gondolok, hogy ezt az esetet életében nem felejti el. Tán még a dédunokájának is elmeséli hatvankétszer, hogy 2009-ben 5-6 kétméteres, teknősbékának öltözött rohamrendőr beengedte őt a Stefire. Dédunoka kérdezi, hogy „de miért volt ott kerítés dédi? minek volt rohamosztag?”, és ő elmondja, hogy a szomszéd országban a hatalmon lévőknek nem tetszett a magyar nyelv, ezért korlátozták. Ott, ahol szintén élnek magyarok, mert magyarok mindenhol élnek és magyarul beszélnek, írnak, olvasnak, magyarul tanulnak, tanítanak, szereznek és adnak hírt. De nem ám a távoli Peruban, nem is ám Kamcsatka alsón, hanem a szomszéd országban hoztak törvényt a magyar nyelv ellen. „Nem volt jobb dolguk? Háborút akartak?” – kérdezi majd a dédunoka, mert okos fiú, mire a dédapja elmagyarázza neki, hogy dehogyis akartak háborút, csak annyi megoldatlan bajuk volt a saját határaikon belül, hogy ezzel a cirkusszal akarták elterelni a figyelmet róluk, mert hatalmon akartak maradni. És azt is elmondja majd ez a gyerek szépkorában, hogy az akkori Szlovákiában éltek öt és félmillióan, köztük több mint 520 ezer magyar ajkú, ami a teljes lakosság 9,7 százaléka. A magyarság döntő többsége a szlovák-magyar határ menti sávban lakott, legnagyobb számban a Csallóközben. Közel a Dunához. A határfolyóhoz. Ezt a határfolyót persze mindig méltatlankodva mondja az öreg magyar.

 

Nekik miért fáj?

Egyébként a szlovák államnyelvtörvény alapján 100-tól 5 ezer euróig "csak" jövő év január 1-től lehet megbüntetni azokat a csúnya magyarokat, akik a családi síremlékre magyarul felírták: „Csak a teste!”, vagy azt, hogy az „Örök világosság fényeskedjék”. Ez az államnyelvtörvény szerint akkor megengedhető, ha fölé vagy alá legalább akkora betűkkel felírják szlovákul is. Ha magyar anyanyelvű nővér megkérdezi a kómából felépült magyar anyanyelvű beteget Szlovákiában magyarul, megismeri-e az ágya mellett álló édesanyját, a beteg pedig válaszol: „Igen, ő az anyukám!” akkor büntethetők – 5 ezer euróig. Mert magyarul ismerte meg az anyját. Sőt. Még a kórház is fizet. A törvény különben „nagylelkűen” nem szabályozza a liturgikus nyelv használatát, azt az egyházak szokásai és előírásai határozzák meg.
A magyar nemzetiségű rendőr nem szólhat magyarul a magyar nemzetiségű autóvezetőhöz. A magyar buszsofőr nem adhat menetrendi tájékoztatást a minden reggel vele utazó magyar diáknak. A magyar postás nem adhat bélyeget magyarul a magyar vásárlónak. Mert ezt büntetik.

Tüntetőként nem tudom elképzelni, hogy a magyar nemzetiségű felvidéki mentőtiszt, amikor ellátja magyar anyanyelvű szomszédját balesete után, szlovákul fog beszélni hozzá. Azt sem hiszem, hogy ezért megbüntetik őket. Legfeljebb posztkommunista államhoz „méltón” feljelentési hullám indul ebben az ügyben is. Kedvelt sport volt. A következő kitétel pedig egyenes gazdaságos akciónak tűnik: a Szlovák Köztársaság minden állampolgárának joga van arra, hogy keresztnevét, családnevét a szlovák helyesírás szabályainak megfelelő névformára illetékmentesen módosíttassa.

Szarvason jelentős arányban élnek szlovák nemzetiségű magyar állampolgárok. Szarvas volt a történelmi Magyarország kellős közepe. Az alföldi városban szlovák nyelven a Rendőrség felirat nagyobb betűkkel szerepel, mint magyarul. És ez a magyar állampolgárnak nem fáj.

Miért fájna?

Szólj hozzá!

Címkék: hetek

A Sarkvidéktől az Egyenlítőig

2009.08.29. 20:51 I.A.

A Bicskén élő Karai Csaba természetfotós önálló, egész hónapos  kiállítását nyíitja meg Laár András október 17-én a Természettudományi Múzeumban a Sarkvidéktől az Egyenlítőig címmel. 


Karai Csaba 2007-ben Az év természetfotósa címet nyerte el Magyarországon, miután Londonban a BBC és a londoni Természettudományi Múzeum Shell - WPY2007 (Wildilfe Photographer of the year) címen meghirdetett nemzetközi fotópályázatán is sikert aratott az EGY FÖLD (ONE EARTH) kategóriában. A világból összesen 32 ezer(!) fotó érkezett a világ minden tájáról és a Bicskén készült kép nyert. 
A budapesti Természettudományi Múzeumban ötven Karai-fotó látható majd, köztük lesz néhány, melyeket a 2007-es Bicskei Napokon a Petőfi Művelődési Központban is kiállítottak.

Szólj hozzá!

Országos demonstráció a szlovák államnyelvtörvény ellen

2009.08.26. 21:38 I.A.

Szólj hozzá!

Bő szüretet, nagy csizmát!

2009.08.19. 23:41 I.A.

 
(2004. október 16.)
 
Gondűző feliratú présházunk száz éve a miénk. A gyalogtőkék is százévesek. Letermett róluk a bogdán és a nova, ezért nagy részüket kivágtuk. Csak dísznek hagytunk a barázdák mellett egy-egy sort.
 

Kordonos, magasművelésű szőlőt ültettünk helyette, nagyon bevált. Apám úgy van a szőlőműveléssel, mint az élettel. Ért az élethez, a humora is jó, de bármenynyire tud mindent, soha nem szól bele mások dolgába. Még az enyémbe sem. Aki tanácsot kér tőle – szőlőről vagy életről –, attól nem tagadja meg. De mindig hozzáteszi, hogy nem muszáj szót fogadni. Apám otthona a szőlő. Mostanában kék Simson Schvarblin jár ki „a Hegybe”. Mikor gyerek volt, Keindl dédapám ment be érte az iskolába. Bekopogott a tanterembe, s kikérte az igazgatótól, borfejtéshez hívta, ugyanebbe a pincébe. Apám az első fröccsét hatéves korában itta, de őnála a mértékkel sohasem volt semmi baj.

  A szerző édesapja a Gondűző nevet választotta présházának. Száz éve övék már ez a ház.
A szerző édesapja a Gondűző nevet választotta présházának. Száz éve övék már ez a ház.

 

Mindazt, amit apám tud, nekem is meg kell tanulnom. De apámtól nehéz tanulni. Nincs türelme hozzám. Pedig tavaly is a magam feje szerint metszettem meg saját kertünk almafáit, idén pedig roskadozik a terméstől. Apám szerint szerencsém volt. Nála még nem mertem elcsattintani a metszőollót, de nekem ez nem fáj. Addig jó, míg így állunk. Cserébe vállalok mindent, amihez nem kell szakész, csak erő. Erő van. Ész apámnál. A hordómosás minden évben az én dolgom. Kötény, gumicsizma, a pincelépcsőn felgurított hordókat egy autókülsőre teszem, s addig hintáztatom, addig lötybölöm az edényeket, míg ugyanolyan tiszta víz nem jön ki, mint amilyet beléjük öntöttem. Közben iszogatok sajthoz, lángoshoz, szalonnához. Nem vizet. A szomszédok gyakran átnéznek. Jól kijövünk. Miattuk és apám miatt szeretem a Galagonyás szőlőhegyet, ahol a „bő szüretet, nagy csizmát!” köszönés dukál éréskor. Most nyáron történt. A présház csukva volt, zsalugáter nyitva, fölmentem a kertbe. Apám benn állt a sorok közt, zöldválogatást végzett. Teljesen elmélyült ott szalmakalapban, észre sem vett. Fél órát figyeltem a boldog embert. Egyszer csak elővette a mobilját, s dühösen tárcsázott.

 

– Hol vagy már, fiam? Ha egyszer azt ígérted, hogy kilencre kiérsz…

  Jó fogású, tenyeres fürtök termettek idén. Panaszra nincs ok, dicsekedni nincs mivel. Deák Lacit, aki régi házakat újít fel, Svájcból hozta haza a hegy.

Jó fogású, tenyeres fürtök termettek idén. Panaszra nincs ok, dicsekedni nincs mivel. Deák Lacit, aki régi házakat újít fel, Svájcból hozta haza a hegy.

Szólj hozzá!

INDIÁNOK VAGYUNK MINDANNYIAN

2009.08.17. 20:59 I.A.

Hodonicki Zalánnak ajánlom


"Számomra csak az olyan utakon való haladás létezik, melyeknek van szívűk, bármely út lehet, amelynek van szíve. Ott utazom én, és az egyetlen, aminek értelme van, az út végéig haladni. Ott utazom én, és lélegzetem visszafojtva nézek, csak nézek." 
E három mondat egy indián varázsló tanításából származik. A nagyatádi nővérszálló (Lővérek) egyik földszinti szobájának falán is olvasható.  A szoba és a hitvallás Hodonicki Attiláé. Amikor ezt a beszélgetés megekjlent egy lapban és egy könyvben,  Hodonicki Zalán , anyukája neve: Andrási Anikó, megszületése (2009), még 13 év volt hátra. 


Nincs bocsánat 


Attila 1964-ben született a vajdasági Szenttamáson.Később Szabadkára költöztek özvegy édesanyjával. Hazáját 1991. októberében hagyta el, egy bizonyois hétfőn, két teljes nappal azután, hogy a jugoszláv államelnökség az általános mozgósítás mellett döntött.

Állatorvosi tanulmányait az utolsó, diploma előtti évben szakította félbe. Két évig a nagyatádi táborban élt, 1994-ben felnőttszakápolói vizsgát tett, s most (1996), a városi kórház intenzív osztályán dolgozik.

Zárkózott, de nem mogorva ember. Az a fajta, akit vonaton, pályaudvaron, és kocsmákban különféle kétes egzisztenciák kiszúrnak, csak azért, hogy aztán töviről-hegyire elmeséljék neki életüket. Igen, a tekintetéből találják ki ezek az alakok: türelmesen végighallgatja őket. Attila kedveli a csapolt sört. Szereti a szépet, ami lehet irodalom, zene és assszony.  Önmagát szenvtelen kívülállónak nevezi.

  "Az utcánkban, Szenttamáson viszonylag sok fiúgyerek volt. A faluvégen nagy téglagyári gödrök, a pravoszláv temető mellett... Úgy gondolom, ennyit elég elmondani a gyerekkoromról. Bár lehet, hogy a vásárteret is meg kell említenem, mert akkortájt telepítették be facsemetékkel. Ez nekünk lándzsaforrás volt, míg el nem kapott a csősz. Általában hadi játékokat űztünk. De minden délután rájöttünk, hiába vagyunk harckészültek, ha nincs ki ellen hadat viselni.

Akkor aztán ellenszenv alapon két részre oszlottunk. Megegyeztünk, hogy nincs bocsánat. Mint a nagyok.


Borisz


A másik bandával tárgyalásos alapon oldottuk meg a határvitákat. Vezetőjük Borisz volt, egy kisebb bandita. Akkor járt hozzánk a téglagyári gödrökhöz, ha az intézetből hazaengedték. Ő volt a hadtáp. A beszerző. Hozott baltát, cigit, pénzt és italt is. Borisz cigány volt. Szerb cigány. De ez akkor és ott senkit nem érdekelt. Nem volt fontos közöttünk, kinek milyen hangzású a neve, hogy ki milyen nyelven beszél otthon.


Majomplacc


Gyakran kérdezték tőlem Magyarországon, milyen nemzetiségűnek vallom magam. Magyar vagyok. Menekültstátuszt kaptam a Magyar Köztársaságtól, így aztán hálátlanságnak tűnik: én a szívem mélyén egy állítólag nem létező nemzethez, egy tákolmányhoz tartozom. Én jugó vagyok. Jugoszláv.
Én tudom, hogy Szabadkának mit neveznek Majomplaccnak. Örülök, ha horvát nyelvű verset olvasok, gyerekesen büszke vagyok Danilo Kis novelláira. És arra gondolok, míg te a Tüskevárat olvastad kötelező penzumként a napköziben, addig én a Híd a Drinán címűt.
Huszadik évem felé járhattam, amikor a koszovói események miatt megtiltották mifelénk, hogy háromnál több ember egyszerre "gyülekezzen" az utcán.   
A mi havan-hetven fős, erdőszéli sátoros murijainknak, ami a hippiség jegyében telt, legális formát kellett találni.
Öreg Úttörők Találkozója néven jelentettük be a rendőrségen. Valami ilyesmit jelent jugónak lenni. Próbáld meg ezt elmagyarázni valakinek, amikor nemzetiségedről kérdez. 

Dehogy akarok

Szombaton vettem tudomásul, hogy hétfőn katonaszökevénnyé avanzsálok. Mindent végiggondoltam. Ha nem veszem át a behívót, bevisznek néhány évre sittre. Később megváltozik minden, amnesztiával kiengednek. Egy-két évet kibírok. Ez persze, messsze volt a valóságtól. Ezek nem kérdezték volna, hogy akarok-e katona lenni. Szépen frontra vittek volna és kész. A bujkálásra is gondoltam, de az pénz nélkül nehéz. S már rég össze volt csomagolva a legszükségesebb holmim, mint minden katonakötelesnek.
Bolond embernek tartották felénk azt, aki az útlevelétől kezdve az anyakönyvi kivonatán keresztül az iskolai bizonyítványig nem hordott magánál mindent, még akkor is, ha csak gyufáért ugrott le a sarki trafikba.
Azokban a hónapokban három-négy újságot vettem naponta, hogy valamit kiszűrhessek az egész cirkuszból.
Minden este találkoztam a barátaimmal. Hosszú, füstös viták folytak közöttünk, próbáltuk értelmezni a híreket.
Kezdett a helyzet hasonlóvá lenni a vakondos rajzfilmhez, amiben a a kertből sorra eltűnnek a répák egyik pillanatról a másikra, mert a vakond lekapkodja mindet a föld alá...
"Fiam, akarsz menni a háborúba?" - kérdi tőlem anyám vasárnapi ebédnél. Mondom, hogy "dehogy akarok, hiszen ismersz". Két jóbaráttal  hetenként egyszer-kétzser elmentünk az erdőre nézelődni, beszélgetni. Ott célozgattam, hogy menni kéne.
Hétfőn eljöttem.
Ilyenkor senkitől sem búcsúzik az ember, ha jót akar. Csak az anyjától. Abban bízhatsz. Kis táskát kell vinned, hogy azt higgyék, vásárolni mégy Magyarországra. Télikabát csak télen szabad vinned, minidg az évszaknak megfelelőt. Amit viselsz. A Magyarországra induló vonatnál - ha már egyszer anyád kikísért -, nem szabad hosszan búcsúzni. Semmi sírás. Ha észreveszed, hogy a peronon hozzád hasonlót búcsúztat az anyja, illik biccenteni...
Negyven márkával érkeztem Szegedre. A rendőrök megmondták, hol találom a menekültügyi hatóságot, ott adnak nekem jegyet Nagyatádra és persze lekéstem az utolsó járatot. Az éjszakát egy garázstetőn töltöttem. Jó meleg volt a kátrány. Takarónak vettem Magyar Hírlapot.

Saját út

Három év után költöztem ki a táborból. Szerettem ott élni. Ha viszont az eszemre hallgatok, akkor azt hiszem, alapvető baj, hogy ott az emberek zavarmentes tárolására rendezkedtek be. Fészekmeleget csináltak, van iskola, van kórház, egyeseknek - mint nekem is -, ezekben munkahely is jut. Ez a szemlélet azonban kiskorúsítja az embert. Képtelenné teszi őket arra, hogy bekapcsolódjanak az itteni hétköznapokba, hogy bekerülhessenek Magyarország vérkeringésébe. Ebben a védett helyzetben csak nagyon kevesen keresnek kitörési pontot. És aki nem keres, nem talál. Ami azokat a véleményeket illeti, miszerint a tábori ellátásnál többet képtelen adni ez a társadalom, szóval én úgy gondolom, hogy nem évekig tárolni és ellátni kellene az embereket, hanem ebből a pénzből inkább elindítani a saját útjukon, itt Magyarországon vagy bárhol a világon. Persze, ez nagyon szép, de a vakot is akkor lehet átkísérni, ha át akar menni a zebrán. 
     
  
Gézdarab

Nem túl drága ez a nővérszálló. Megvagyok a fizetésemből. Próbálom élni a saját, különbejáratú életemet. Fontos, hogy sokat lehetek egyedül. Ha anyámnak sikerül eladnia szabadkai házunkat, talán veszünk egy kis lakást Szegeden. De most így is jó. A munkámat szeretem.
- Miért?
- Mert az intenzív osztályon fekvő embernek még az is nagy dolog, ha egy átnedvesített tiszta gézdarabbal megtörlik a száját, ha már nagyon szomjasak.

-  Na igen.

- Ez akkor és ott nagyon nagy dolog annak az embernek.

Az ajtó melletti falon, néhány méterre az indián varázsló szavaitól olvasható egy másik idézet, egy hazát kereső emberről, aki minden városban pénzt ad egy koldusnak és tartózkodik a tömegtől.
Nyitott, figyelmes, alázatos minden új iránt, amivel útközben találkozik, de nem feledi régi mesterei tanításait sem.
Mindig kedvesebb számára a különös, mint a tiszteletreméltó. Asszonyt és italt sohasem utasít vissza.
Nem zavarja Isten álmát, csöndesen jeleket hagy maga után az úton, ami az élet maga, és amibe egyébként szerelmes... 

(Ez az írásom megjelent: Menekültek és menedékesek Magyarországon: Bicskén és Nagyatádon MA KIADÓ Székesfehérvár 1996 Írták: Einvachter János, Horváth Lajos  Fotó: eM. Soós György Szerkesztette: Magyarits András)

 


 


 

Szólj hozzá!

Roma szövetkezet Igriciben

2009.08.13. 19:57 I.A.

 

Termelési riport
Fotó: Vörös Szilárd

A Dél-Borsodban fekvő Igriciben - amely az igricekről, az énekmondókról, a kapta a nevét és ezerháromszázan lakják -, negyven roma és nem roma őstermelő dolgozik együtt az Igrici Kertészeti Szövetkezetben március óta. Öt hektáron 25 600 méteres, 127 soros uborka ültetvényt hoztak létre a falu határában a Polgár Alaptívány az Esélyekért 11 milliós és Nótár Zoltán helyi kisebbségi képviselő 7 milliós hiteléből. Igrici a mezőcsáti kistérséghez tartozik, amely beletartozik a 33 legkeményebb sorsú magyar kistérségbe. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium információnk szerint nem figyelt még fel erre a tevékenységre, ezért jelzésértékű módon rákérdeztünk.
                                                                                                               - Ugye te nem a faluvégi házba lakol? - kérdezi egyik roma a másikat a legújabb romák között mondogatott adoma szerint.

- Nem, én bentebb lakok.

- Na látod, az a hosszú élet titka. Bentebb kell lakni.

Ezt az igrici szőlőnek nevezett részen, a mai uborkaföldön Nótár Zoltán, az Igrici Kertészeti Szövetkezet ügyvezetője meséli, aki a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke Igriciben. A 64-es születésű férfi 9 testvérrel nőtt fel, ükapja is Igriciben élt. Zoltán három gyermek apja. Éva 22 éves, Zoltán 10, Balázs 8. Húsz éven át dinnyét termesztett és árult, de foglalkozott mindenféle zöldséggel. Évával, a feleségével összekuporgatott és házvásárlásra szánt 7 millió forintjukat tették az uborka-ültetvénybe. Szívnagyobbodásukkal együtt jár a Polgár Alapítvány támogatása, amely 2008-ban éppen Borsodban és Szabolcsban kívánt dolgozni. Az alalpítvány abban a mezőcsáti kistérségben kezdte el a munkát, ahová Igrici is tartozik, s ahol nyitottak voltak az alapítványi felvetésekre. A Polgár Alapítvány célja a leghátrányosabb helyzetű településeken élő romák életminőségének javítása. Az oktatás területén a jogellenes elkülönítés elleni fellépés, illetve a cigány fiatalok középiskolai és felsőoktatási továbbtanulásának elősegítése. Látni akarták, hogy a kiszemelt magas roma-arányú települések vajon hogyan szerepelnek a kistérségi tervekben. Megnézték a helyi fejlesztési terveket, miként kezelik a romák problémáit. Miután már sok ilyet elemeztek, az látszott, hogy nem érzékenyek ezek a programok a cigányok valódi nehézségeire. Az áldatlan állapotra, hogy nincs munkájuk az embereknek, segélyezett létre vannak kárhoztatva, képzetlenek és ez csak újratermelődik. Még mindig sok gyerek nem végzi el időben az általános iskolát és sok helyen még mindig nincs elég óvodai férőhely. Másrészt ezek a tervek a helyi feszültségeket sem kezelik. Mindenütt ugyanazok a fejlesztések vannak függetlenül attól, hogy ki lakik ott. Útépítés, járdaépítés, vízbevezetés, gáz. Ott is ez van, ahol 100%-ban roma a lakosság és akkor is, ha nincs egy sem. A települési önkormányzatok főleg azt gondolják a tapasztalatok szerint, hogy ez nem az ő dolguk. Azt mondják, hogy ez egy társadalmi probléma és nem a falué. Azt az ellenvetést erősen vitatják, hogy ez valóban társadalmi probléma, de minden településé is egyszerre. Kitől várnak megoldást? A falvak ölébe hullik? Viszont amikor ilyen célú pályázatokat írnak ki - bár ilyenre nem nagyon van példa - nem ezt találják meg a sok pályázat közül. A helyi önkormányzatok helyett többnyire pályázatíró cégek válogatnak általában és tőlük nem várható el ez a fajta érzékenység.

Nótár Zoltán ezt úgy foglalta össze, hogy a munka azért fontos a cigányembernek, mert ha a gyereke az egész életben csak éppen annyit lát a szülei életében, hogy menni kell a segélyért és semmi munka nincs mögötte, akkor hol marad az önbecsülés? Hol marad az ereje teljében lévő ember elvégzett munka fölötti öröme? Márpedig, ha nincs megélhetés, nics öröm, nincs önbecsülés egy ember életében, hol marad bárminek a megbecsülése és tisztelete, hol marad a mindenki által hiányolt beilleszkedés? Ugyanazt fogja csinálni az a gyerek, amit megörökölt. Ennek kell véget vetni egyszer. Állítólag itt mindenki ezt szeretné. Valahogy mégsem megy.


A farmer farmere


1980 körül Zoli azt mondta, de szeretne egy Levis farmerdzsekit, erre apja rögtön azt mondta, menj dolgozni. Zsákolj a malomban. Keresd meg az árát. Megtudod, hogy nincs ingyen semmi, senkinek. És akkor majd megtudod azt is, milyen fontos az a farmerdszeki. Nem öledbe hullott, hanem te kerested meg az árát. Zsákolás megvolt. Levis meglett. Becsülete is volt neki. Hej, azok a nyolcvanas évek! Vigyázott is rá Nótár Zoli. Mert az tényleg a sajátja lett. Szerinte ezt kell megtanítani minden gyerekkel. Romával és nem romával. Azzal is, aki otthon nem ezt látja, mert a szülei nem tanítják, nem taníthatják, mert ők sem tanulták vagy nem akarták tanulni. Pedig a tanulás és munka az egyetlen esély a normális életre. A rendszerváltásnak is nevezett privatizációs start óta Magyarországon megszűntek munkahelyek tízezrei. Nótár szerint azokat kellen teremteni, nem csak szónokolni és nyilatkozni. A nyomorúságban élő embereket még egymás ellen is fordítani, miközben felsőbb körökben rongyrázás és százmilliók tologatása folyik egymás felé, addig talán a tömegekkel is törödni kellene, hamár az elitben annyi a hazafi, amennyi első pillantásra látszik. Zoltán elárulja: több uborkásban dolgozó embernek ez az első munkahelye. Nyolc általános megvolt, azután semmi szakmunkásképző, semmi középiskola. Most 18 évesen itt kezdenek. Durva dolgok ezek. Az is durva, hogy uborkát az itthoni gyárak, az egykori mezőgazdasági ország gyárai Lengyelországból, Szerbiából és Montenegróból vásárolnak. Nótár szerint 1,5 milliárd forintból 4000 magyar munkahelyet lehetne teremteni és ez a pénz vissza is jönne. Nem érti, hogy erre miért nem figyelt fel még senki. Amikor a Mezőcsáton a kistérségi tárgyalásokon ennek a szövetkezetnek a terveit Nótár vázolta, emlékei szerint megállt a levegő. Ha nem is mindenki, de legtöbben támogatták. Így jöhetett létre. Zoltán kiemeli, külön kéri, hogy írjam le: szép, szép, hogy a közmunkát támogatja za állam. De az azért nerm minden, mert a szemétszedés, a kaszálás is szükséges mindenütt, de az nem termelés és termesztés. Ezt kellene felismerni és biztos piacot teremteni rá a hazában. Nótár elképzelése szerint egy kizárólag magyar terméket és termést forgalmazó szociális bolt léterhozásának is eljött az ideje Igriciben. Nótár Zoltán ükapja is igrici volt. Tősgyökeres falubeli ő.
"Vályogvetők voltunk, abból élt a család, ahhoz értettünk. Sok minden épült itt a kezünk munkájából, büszke vagyok rá és örülök neki. Van ami máig megmaradt. Azt mondom az embereknek, arra próbálom tanítani őket, a roma testvéreket, hogy a munka értékét véssék az eszükbe és ne felejtsék el. Kislászló Csaba polgármester segíti munkánkat és mások is. Jó. Tudom. Nem mindig vagyok olyan higgadt, mint kellene. Voltak az életemben nekem is vadabb korszakok. Akik irigyek valamiért, fel is emlegethetik a szememre vetve. Emlegessék. Az a baj, hogy abból nem terem semmi."
 

Nótár Zoltán szerint 1,5 milliárd forintból 4000 embernek lehetne

munkája

 Roma faluőrség Igriciben
 

 

Azt az írásom elején szereplő faluvégi házas adomát az hozta ki Nótár Zoltából, hogy már az elején elmondtam, mi hozott ide. Magyar cigányról nem gyermekhalál, sem déenes vizsgálat, sem kóma, sem sörétes ügyében szeretnék hallani és írni. Miért? Mert mostanában csak ezt hallani. Fájdalom mindenkiben van elég. Ilyen is, olyan is. Bennem is. Minek erősítsem? Megteszik mások.A háború az emberi lélekben kezdődik. A béke is ott születik. Békésebb téma hozott a Dél-Borosdban fekvő Igricibe, Mezőcsát mellé. "Roma téesz" kulcsszóval került a magyar sajtóba. Érkezésem utáni napon járt ott a BBC és a Kossuth rádió munkatársa is. A téeszbe valójában nemcsak romák mehetnek dolgozni, hanem bárki. Persze, romák sokkal többen vannak. De azokat a gádzsókat, akiket nem zavar, hogy cigányemberrel dolgoznak együtt, szívesen fogadják. Szép kis falu Igrici. Amikor behajtunk, új padokat és virágtartókat látni, rendezett porták, s legyenek köztük szegények mint mindenhol széles e hazában, az emberek szemmel láthatóan dolgoznak érte. Az óvoda itt olyan szép, hogy először azt hittük, az a polgármesteri hivatal. Szépnek látszik Igrici első pillantásra. A faluban 1300 ember él, közülök 200 roma. De itt nincsenek olyan nagy ellentétek, viszonylag nyugalmas az együttélés. Itt még Faluőrség is működik. Romák működtetik! A rendőrséggel és a Polgárőrséggel jó a kapcsolatuk. A játszótér körüli gesztenyesor törzsei méteres magasságig meszelve. Ott állunk meg és onnan hívjuk Nótár Zoltán mobilját, hogy most merre menjünk. Azt mondja, jöjjünk ki a faluból amerre bementünk és forduljunk jobbra az első földúton, ami egyenesen kivisz az uborkaföldre. Amikor a faluba befelé jöttünk kocsival a műúton, mindkét partoldalon közmunkás jött velünk szemben szemetet gyűjtve és még össze is biccentettünk, ahogy az jobb helyeken, emberek között előfordul.

A kutya neve: Uborka

Az uborkaföldre két napja kutya került. A neve Uborka. Háza még nincs. Kék bálamadzaggal a traktor kerekéhez kötve hever a traktor alatt. Azt mondják, nem volt valami szép élete az ebnek. Látszik is a szemén. De lesz ez még jobb is. Megdőlt, vagy nyolcvanéves, két-három öles diófának szerszámok támasztva. Mellette fóliás csőszkunyhó. Benne matraccal. Jó az eső ellen is, s ha valaki pihenni akar. Azelőtt asztalsor, ahol az előbb még falatoztak az őstermelői igazolványt kiváltott Igrici polgárok, akik 300 forintos órabérben dolgoznak a márciusban 135 ezer életerős palántával megkínált uborkásban. Most tizenketten lehetnek itt, a maximum 50 főt foglalkoztató szövetkezetben. 90 ezer forint a legszebb kereset. Több a semminél, de bizony jó messze van például a BKV Zrt. gyakorlatától, ahol végkielégítésnek Igrici község költségvetésének (210 millió), a felét is megkaphatja egy személy, legalábbis papíron egy fő.

127 sor uborka, 137 méteres sor a legrövidebb, 240 méter a leghosszabb. Az ültetvényhez 7000 darab faoszlop kellett, aminek ára 2 millió 540 ezer forintot tett ki. Ennyi oszlopot kellett beállítani, közéjük uborkahálót feszíteni, végig bakhátat húzni, abba 25 ezer 600 méter hosszú csöpögtető csövet szépen elhelyezni, azt pedig fekete síkfóliával letakarni, ami aztán gyökérzetet melegíti. Volt vele munka bőven. Működik ott egy szivattyú, ami Ardai László kezel, akiről azonnal beugranak a legjobb Kusturica filmek. (Vagyis az összes.) Laci bátyánk a szivattyú kezelője, ami időnként a tápoldatot tolja bele a csöpögtető csőbe.

Ettől aztán nőnek az uborkák, amiknél tényleg a méret a lényeg, mert 3 centistől 12 centisig számítanak kicsinek, azokat még átveszi a tyukodi konzervgyár és a miskolci nagybani piacra is került belőle rendesen, ahol az ügyvezető otthonosan mozog. A többit savanyítóknak lehetne eladni, de oda jó kapcsolat kell a nepperekkel, ez mostanában kezd kialakulni a márciusi kezdés óta. A nagy uborka néha olyannyira nem kellett senkinek, hogy azokat a sorok közé dobálták le zöldtrágyának, hogy legalább úgy hasznát vehessék vagy ajándékoztak a népeknek. A 12 centisnél kisebbeket átvette a tyukodi konzervgyár 150 forintos kilónkénti átlagáron. Júliustól októberig 120 tonna uborkát szüretelése a terv, mostanában napi 1 tonnás termés leszedése a csúcs. Más ára van a 3-6 centis, az 5-8, a 6-9, és a 9-12 centis ugorkának is. Így alakul ki az átlagár, a méretek között. Mindez persze, Nótár Zoltántól tudjuk meg, aki dinnyés korszakától tanult bele termesztésbe és kereskedelembe. Különben az uborka, a sárga- és a görögdinnye közeli rokonok. Tökvirágúak, kabakosok.Az öt hektáros uborkaföld mellé az 1 hektáros cseresznyés kert telepítéséről gondolkodik Nótár, mert a jó cserkóra mindig lesz kereslet.

- Szép ár ez a 150 az uborka kilóáért?

- Szépnek szép. De lehetne szebb is.

- Mi viszi itt a működési költség javát?

- A bérek, a tankolás, a telefon, az öntözőrendszer, a szivattyú, a
tápoldat és még sorolhatnám.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium még nem kereste Igricit, még nem figyeltek fel az igrici gondolatra. Nótár Zoltán feladott egy levelet az Alkotmány utcába, amelyben együttműködést kér, hiszen szociálisan nehéz helyzetbe jutott munkanélküli embereknek biztosít jövedelmet a kertészeti szövetkezet. Válasz még nem érkezett. A minisztérium sajtóreferense a Hetek kérdésére elmondta, hogy a minisztérium egészen biztos segítő szándékkal áll az ügyhöz, mert alapvetően értéket hordoz. Azt is elmondta, hogy a tájékoztatási és tanácsadási osztályon egészen biztos meg tudják mondani Nótár úrnak azt, hogy a levelének pontosan milyen tartalma és címzése legyen.

A Munkaügyi Minisztérium válaszának lényegét lapunk is közölni fogja, ha majd az Igricibe megérkezik.

 

 








 

 

2 komment

Címkék: hetek

Bicskei diákok (2007)

2009.08.10. 20:37 I.A.

Amikor évzárón a gép lencséjébe néztem, már biztosan tudtam,
hogy én is fotózom majd


Fotó: Adravecz Tamás

Szólj hozzá!

Születtem Magyarországon

2009.08.08. 10:28 I.A.

 

Szólj hozzá!

100 darab BTC bérlet eladása az álomhatár

2009.08.05. 18:41 I.A.

A Bicskei Torna Club megkezdte a 2009-2010-es labdarúgó bajnokság (Fejér megyei I. osztály) szóló bérletek árusítását. Megvásárolható a BTC-pálya Sportbüféjében, az Akácfa utcai ABC-ben és a Homály Sörbárban - adta hírül a bicsketc.hu

A bérletek bevételének minden fillérje a (2012-ben már 100 éves) BTC  napjaikban megnehezedett működését szolgálja! Eddig évente 60 darab bérletes Bicske drukker tette le a garast labdarúgó csapata, a BTC mellett. Idén 100 BTC bérlet eladása az álomhatár. A Sabján Művek (RFM Dekor, Bicske), éppen 100 darabot készített a bérletekből barátságból, a klubbot támogatva. Jó lenne eladni mindet. Aki vásárol belőle, (akár ki tud jönni minden hazai Bicske meccsre, akár nem), a BTC-t segíti. És a 101. vevőnek is jutna belőle. Megoldjuk.
És ha még ki is jön a meccsre szurkolni mind a 100 bérletes... az már a non plus ultra, a netovább. 
Már csak azért is érdemes meccsre jönni, mert a klub az  évek során - bár nehézség mindig van -,  jó és nyitott közösségé alakult, mindenesetre szándékában áll azzá lenni. Közös vonás természetesen a futball szeretete, a női futballról már nem is beszélve.    
A bérletek ezúttal is névre szólóak. Akik eddig is vettek bérletet, azokat a drukkereket a BTC ismét megtiszteli azzal, hogy a tavalyi sorszámukat kapják meg. A bérlet száma tehát konstans marad - a bicskei fociban legalábbis. Ennek a jó szponzorok által támogatott tombola sorsoláson is nagy hasznát vehetik a sporttársak a szünetben, hiszen megmaradt nekünk a sorszám, az a jó öreg.
A jó kis hazai felnőtt bérlet ára 7000, a nyugdíjas bérlet pedig 3500 Ft és érvényes a Fejér megyei labdarúgó-bajnokság következő évadjának minden hazai mérkőzéséré.
 

 

Szólj hozzá!

Boldog szülinapot 40 éves Bicskei Mentőállomás!

2009.08.03. 23:10 I.A.

1969. novembere óta, 40 éve működik Bicskén mentőállomás.
2009. szeptember 5-én a Battyhány-kastély dísztermében fújják el a bicskei
mentős bajtársak a születésnapi torta negyven szál gyertyájának lángját...
A rendezvényt bicskei szponzorok segítik és velük együtt minden új támogató segítségét köszöni az állomás. A mentők munkáját azért támogatjuk, mert
gyerekeink, szüleink, családunk és barátaink vannak.


- Az állomás udvarán tettem-vettem - idézte fel Kutenics Péter
állomásvezető mentőtiszt -, amikor a szomszédban élő Bazsinka József
nyugalmazott vezető mentőtiszttel, ahogyan máskor is, most is beszélgetni kezdtünk.

Azt kérdi tőlem:
"Készültök az ünnepségre, Péter?" Kérdeztem, milyen ünnepségre gondol,
mire Józsi bátyám emlékeztetett: 1969. novembere óta dolgoznak Bicskén
mentők.
Péter ezután kézbe vette a dolgot, a szervezés már javában folyik. Az ünnepség Vásárhelyi János jóvoltából a Kastély dísztermében kezdődik Debrődi Gábor történész, egykori mentőápoló, a Kresz Géza Mentőmúzeum igazgatójának előadásával. Ő fényképeket, filmet is hoz és érdekes tárlat nyílik mentéstechnikai eszközökből. Ezután bicskei helytörténeti előadással folytatódik Bazsinka József nyugalmazott mentőtiszt mindig tanulságos történetmondásával,
végül Kutenics Péter beszél az elmúlt évek változásairól. A kastélyparkban a Fesztivál Fúvószenekar játszik majd. Az udvaron "retro"mentő bemutatót terveznek a fiúk régi Nysa-val, mercivel, rendőr Zsigulival és létrás tűzoltó autóval.
A rendezvény előtt és után részletesen közölni fogják a születésnapot segítő személyek, intézmények és cégek névsorát.

Sajtóinfó: 30 594 66 53

Bicske, 1969. november

 

 

Szólj hozzá!

Regény a srácokról

2009.08.02. 16:40 I.A.

Regény a srácokról

Nemrég találkoztam Bicskén a Sigmund Thomas-Wory író néven regényeit jegyző Tömösváry Zsigmonddal, A Bismarck naplója című regény szerzőjével. Olvasta A Kurszk utolsó útja című, Vagyim Arisztovval közösen írt munkánkat, látott számos filmet, cikkek százait böngészte, beszélt érintettekkel, és regényt ír a Kurszkról. Elmondtam neki, hogy a Kurszk megírásában a (soha nem ásító) inas szerepét tölthettem be a Magyarországon élő történész, újságíró Vagyim mellett, aki ráadásul az Északi Flotta matrózaként szolgált a Barents-tengeren.

kurkszA Kurszk regény vezérfonala „a srácok” és családjaik iránt érzett tisztelet. Srácok. A tengerészek is így nevezték egymást. Ez a srácok az orosz nyelvben a „ribjátá”, aminek jelentése a gyerekek. A regény főhőse újságíró, aki a teljes történetet körbejárja, minden elérhető szereplővel beszél, és forrásaikat maga is megtekinti.
Aztán elmondtam, hogy engem a Kurszk ügyéből Kolesznyikov sorhajóhadnagy levelének utolsó mondata ragadott meg leginkább, kiderült, hogy őt is. Bár ezzel sokan vagyunk így, hiszen a „nem kell kétségbeesni” bejárta a világot, és ismerek olyan embert, akinek élete legnehezebb helyzetében is eszébe jutott ez a katonásan kedves mondat. „Sötét van az íráshoz, de megpróbálom vakon. Itt van azoknak a névjegyzéke, akik a 9-es szektorban rekedtek, és megpróbálnak kijutni. Esély, úgy tűnik, nincs. Legfeljebb tíz-húsz százalék. Mindenkit üdvözlök, nem kell kétségbeesni.” 2000. augusztus 12-én vetette papírra, délután 15 óra 45 perckor az északi szélesség 69. fok 7. perc, keleti hosszúság 37. fok 35. perc által határolt területen. Olga Kolesznyikovának, a feleségének írta. Magántermészetű részeit az Orosz Admiralitás levéltitoknak minősítette, és átadta az özvegynek, miután Dmitrij Kolesznyikov testét a búvárok felhozták, és zubbonyzsebében rátaláltak az utolsó üzenetre.
„Mindenkit üdvözlök, nem kell kétségbeesni.” Kolesznyikov sorhajóhadnagy ezt néhány órával azután írta, hogy a 27800 tonna vízkiszorítású, 6 emelet magas, 150 méter hosszúságú Kurszk atom-tengeralattjáró, amelyen ő szolgálatát teljesítette, felrobbant, és egyperces zuhanás után a mintegy másfél méteres iszaprétegen áthatolva a Barents-tenger gránittalapzatának ütközött. A Vagyim Arisztov történész végzettségű újságíró által összegyűjtött dokumentumokból tudható, hogy a második robbanás a tengerfenékkel való ütközés során következett be. Döbbenetes, de mindkét robbanás olyan iszonyatos erejű volt, hogy a norvég partokon működő földrengésfigyelő állomások is észlelték (pedig mindez az orosz partok közelében játszódott le).
A Vác főterén grilléttermet és pubot tulajként vezető író, Thomas-Wory elsőrendű és legnehezebben elérhető célja, hogy találkozhasson Popov admirálissal és Olga Kolesznyikovával. Az így megszerzett információkat és benyomásokat az újságíró, a regény főhőse ábrázolná. Ez már azért is nagyon jó gondolat, mert a közönség a filmekben is szereti a werk műfajt. Amitől a befogadó a beavatottak élményét kaphatja. Thomas-Wory kilencéves kora óta tudatosan készül írói pályára. Sokat olvasott hat­éves korától, vázlatokat készített arról, amit meg lehetne írni, és nyitott szemmel járt a világban. Az olvasást édesanyja szerettette meg vele, a folyamat felolvasással kezdődött. „Van vagy harminc ötletem” – mondja terveiről. Tízévesen írta meg élete első novelláját, a gimnáziumban verseket írt. Éveket élt Moszkvában. Három gyermeke született, akikkel igyekszik megszerettetni az olvasást, ami egyre nehezebb a média- és monitorközpontú világban. Szerinte „egy írónak adnia kell: információkat és érzéseket. Ha lehet, akkor olvasmányosan”. 
A Bismarck naplója a világ legnagyobb, 1939-ben Hamburgban vízre bocsátott csatahajójának története. 2092 fős, nem kis falunyi legénység, harcra készen, 50900 tonna vízkiszorítás, 248 méter hosszúság, szélessége 36 méter, merülése 8-10 méter. Fontos megjegyezni Sigmund Thomas-Wory megállapítását, miszerint a náci birodalom „eszméi” a tengerészek közé jutottak be a legnehezebben. Tengerészek maradtak legtöbben, kívül-belül. A 48 ágyúval felszerelt hajó a Prinz Eugen nevű kísérő hajóval szökött ki az Atlanti-óceánra azzal a céllal, hogy az Egyesült Királyság utánpótlásvonalát elvágja. A britt flottának minden második hajója üldözőbe vette, elkezdődött a hadtörténet legnagyobb szabású haditengerészeti hajtóvadászata. 1941 májusában süllyedt el a torpedótalálatot kapott Bismarck, csak 400 kilométerre a francia partoktól. A Bismarck roncsait 1989-ben találta meg 4300 méter mélyen Robert Ballard, a National Geogra­phic kutatója, aki a Titanic maradványait is felfedezte.
Ismertünk hajóst mi is. Nem volt éppen haditengerész. Zöldre mázolt présházunk ajtajára felesége verset ragasztott. Kiértünk apámmal, halkan olvastam, kezemben a hatalmas présházkulcs. Mozgott a szám a gyönyörű szövegtől, amely egy öreg hajósról szólt. Aki elment messzi vizekre, ahová nem kell se pénz, se útlevél. Olyan vizeken jár, ahol mindig nyugodt a tenger. Ahol örök életre lehorgonyozhat a vándor. Elköltözött Eke Józsi bátyánk, a vén hajós. Ezt gondoltuk apámmal, elment a szőlőszomszédunk. 1918-ban született, és utolsó kívánságában arra kérte özvegyét, hogy tegye ki a mi ajtónkra ezt az élettől búcsúzó verset. Jó szelet, Józsi bácsi, nyugodj békében! – mondta akkor apám. Jó szelet élethez és íráshoz.

Szólj hozzá!

Polgármester tanfolyam kezdőknek és haladóknak

2009.07.28. 21:52 I.A.

A TANULÓ VEZETŐ

http://arkoz.hu/termekkep/000040/00493.jpg

 

A www.polgarmesterleszek.hu portálon részleteket találtunk egy olyan honi oktatásról, amely már beiktatott polgármestereknek is jól jöhet. Mert a jó pap is holtig tanul.
Már hivatalban lévő polgármesterek is rendeltek belőle. A polgármesterek mesterei legszívesebben az összes polgármesteri iroda ajtaját levennék és a falhoz támasztanák, hogy az a kampány idején jól beígért nyitott kapcsolat tényleg működjék választó és választott között. 


Szőke Tamás marketinges úgy döntött, hogy később létrehozza a polgármesterlettem.hu oldalt is. Ha lúd, legyen kövér. Ezt a másodikat már csak azért is érdemes lesz meglépnie, mert mint mondta, számos eseteben polgármesterré választották a tréningjeiken résztvevőket. A teljes oktatás háromszázezer forint körüli elszámolható tevékenység. 

-  Jól teszik, ha hivatalukban is folytatják a tanulást a polgármesterek?
- Minden segédmunkát, szakmát, hivatást gyakorló ember tanul. Mindannyiuknak gyakori beszédtémája lehet szabadidőben is a munka. Mit kell másképp és hogyan. Miért volt az rossz és ez miért jó. Ez az elemzés is a sikereit szolgálja az embernek, aki közmondásosan hibáiból tanul. A magáéból és máséból.
- A jelöltek azonban nem csak azért lesznek megválasztva, mert rendeltek önöktől egy tananyagot - jegyeztük meg halkan.
- Valóban kell ehhez a környezetében közismert pozitív személyiség - felelte Szőke Tamás,
akinek önmeghatározása így szól: "A hegy lábánál a porban játszadozom,
de a hegy csúcsára időnként jelet teszek."
- A (nagyobb) városban már a pozitív személyiség kevés a választási győzelemhez, mert nem ismerik egymást eléggé az emberek. Kell a pártok neve, sűrűn lakott helyeken azt ismerik a sajtóból, emberek személyiségét már kevésbé. A függetlent pedig mindkét oldal mindennek elmondja. Nem?
- Igaz. Ezért is tettünk mi úgy, hogy azon települések polgármesterjelöltjei számára terveztük el ezt a szolgáltatást, ahol a pártpolitika még másodlagos szerepet játszik a helyi hatalomban. A mi sikereink szinte minden esetben falvakban játszódnak. Ahol az emberi döntést a média határozza meg legkevésbé, legalábbis ezen a téren. Ahol az emberek ismerik egymást. Ahol nincs olyan, csak kivételes esetben lehetséges, hogy a jelölt a választása előtt kettő héttel költözik be a faluba. És csak azért, mert bíznak valakiben, mert jó szobafestő, jó orvos, jó sofőr, jó tanár volt, rendesen dolgozott, jószívű és jóeszű, még nem biztos, hogy tudja a falu első embereként mire kell nagyon figyelnie.

- Ha párttagként nyeri meg a választást, máris van szakértői csapata, van kihez fordulnia.Van közös ellenség, van identitás, mit akarjunk még?
- Van aki pártokkal, van aki pártok nélkül képzeli el falucskája
közéletet.
- Mire kell figyelniük a jelöteknek?
- Azt idézzük a honlapon is, aki regisztrál, megkapja a teljes szöveget. Ha az énképem összhangban van azzal, ahogy engem mások látnak és nem áll távol attól, ahogy látszani szeretnék, akkor fel tudom mérni az erősségem és a gyengeségem szinte objektíven. Az embert azt tette a föld urává, hogy megtervezte cselekedeteit. Még mindig több azoknak a száma, akinek a körülmények dirigálnak és minden tettük csupán válasz az adott helyzetre. De ezt hagyjuk, nem ők lesznek polgármesterek.
- Ezzel én azért nem értek egyet, mert sok polgármester éppen úgy magyarázza a bizonyítványát, hogy nem tehetett mást, mert rosszak voltak a körülmények és ezt el is fogadjuk tőlük. Hiszen ismerős helyzet legtöbbünk számára "a nincsből nem tudok adni" című főmottó, ami még igaz is. Mint tudjuk. És minden polgármester munkája válasz akar lenni az adott helyzetre, van aki választ tud adni, van aki nem és itt közép-keleten a helyzet változó...
- Akkor pontosítok. Nem azok lesznek igazi mesterek, akiknek a  körülmények dirigálnak. A tervezés, az tudatosság. Az tervez, aki jelentős dolgokba fog. Aki közösséget vezet felelősen. Mint ahogy ezt Jézus is tanítja: "Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, vajon van-e miből befejezni? Nehogy miután az alapot lerakta és nem tudta befejezni, mindenki, aki látja, csúfolni kezdje őt: ,,Ez az ember elkezdett építeni, de nem tudta befejezni.'' Vagy melyik király az, aki amikor háborúba indul egy másik király ellen, nem ül le előbb, hogy megfontolja, vajon képes-e tízezerrel szembeszállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá és békét kér, amikor még messze van. "
- Ez már a keresztény marketing?
- Lukács evangéliumából való.
- Ön keresztény?
- Igen.
- Le mertem volna fogadni.
- Mielőtt ezt idéztem volna?
- Már amikor láttam önről egy fényképet a neten.
- Miért?
- Evangélista habitus. Melyik egyházhoz tartozik?
- Baptista vagyok. Naponta kell ezért is imádkozni és ezt a feladatot, ahogy a polgármesterséget is szolgálatnak kell tekinteni.
- Ez a szolgálat szó politikai értelemben eléggé elkopott. A polgármester nem inkább saját életét építi biztos kézzel?
- Vannak olyan partnereink, akik azt mondták és tették, hogy bruttó 500 ezres fizetésük harmadát vették fel és teljes, százeres költségtérítésüket. A többit a település számláján hagyták azzal, hogy azt csakis akkor veszik fel, ha elkészül a bölcsöde bővítése, ha átadják azt az utcát, megnyerik azt a pályázatot. Szóval a fizetésük kétharmadát jutalommá változtatták, célprémiummá. Ez volt az első döntésük.
- Ez korrekt. Amikor a főnök saját magát motiválja. A falu gazdájának tekinti magát, aki csak akkor vesz el a településtől, ha már adott is neki eleget. Ez olyan, hogy a paraszt is csak akkor hajtja az ökrét, ha az állat kapott enni-inni. Mert bizony nem a polgármesteré a város, hanem a városé a polgármester. Családja mit szól tevékenységéhez?
- Velem vannak, velük vagyok. A feleségem lakberendező és a www.otthonomlesz.hu portálon látható munkája. Keresztény lakberendezés nemcsak keresztényeknek.
­- "Bölcsesség építi a házat, értelem szilárdítja meg, és ismeret tölti meg a szobákat mindenféle drága és kedves értékkel." - olvasom a honlapon a szentírási részt. 
- Ezt is beleírja a cikkébe? A lakberendezést? - kédezi.
- Miért ne? Legalább szerint válogathat az olvasó  politika és lakberendzés között. Bár a politika otthonainkban kezd olyan jó öreg bútor lenni, mint a nagymama komódja. Sok fiók és minden van benne. Na jó. Tisztább mint a politika. Rend is van benne. Nemcsak rendszer. Túlzó volt hasonlat, igaza van nagymama. Visszatérve politikára a lakberendezéstől: ha online szavazást indítanánk arról, hogy "Ön szerint van-e még mit tanulnia települése polgármesterének?", akkor valószínűleg az "igen" válasz győzne a hazai települések jelentős részében. Szőke Tamás tervei között szerepel, hogy ezt a szavazást elindítja néhányszáz falu és kisváros civil portáljának segítségével. Magyarország közepesen városiasodott ország. A népesség közel kétharmada (64,6 százaléka) városokban, egyharmada falvakban (részben tanyákon) él. A városi jogú települések száma 2000-ben 237, a községek száma 2898. A városi lakosság majd negyven százaléka él Budapesten, és még ennél is több embert köt a fővároshoz mindennapi munkája. A Baján élő marketinges szívesen biztosítana nekünk referenciákat, de senki sem hatalmazta fel arra, hogy neveiket, falvaik nevét említse. A lényeg az, hogy nem akarnak ártó politikát. Fair play húzás részükről, hogy egy faluban csakis egy jelölt megválasztását szorgalmazzák. A szolgáltatásuk elsősorban olyan települések polgármesterjelöltjei számára készült, akiknek falujában a pártpolitika még másodlagos szerepet játszik a helyi hatalomban. "Az Ön tervét nem ismerjük, mint ahogy még Önt sem. Nem tudhatjuk, mennyire eltökélt a szándéka, hogy induljon, nyerjen és vezessen." - írja Radnai Bertalan a 2010-es jelöltségen gondolkodóknak. Radnai Bertalan is a projekt munkatársa, ő Ipolytölgyesen él. Célmeghatározásukban ezekre keresnek választ a jelöltről: Minden áron polgármester akar lenni? Miért? Egy ciklusra, vagy nyugdíjig szeretné csinálni? Alkalmasnak tartja magát polgármesterségre? Mennyire sikeres a jelenlegi polgármester? Kik lehetnek még potenciális polgármester-jelöltek? Milyen állapotban van a település? Vajon milyen állapotban lesz a választás idején? Egyszerű kérdések és bonyolult válaszok százai, de az mintha legtöbbünkre igaz lenne, (ahogy a most megismert polgármesterek mestere meghatározza magát): a hegyek lábánál, itt a porban játszadozunk. Egy darabig.

Szólj hozzá!

Címkék: hetek

Bakháza beach

2009.07.25. 12:05 I.A.

Szöveg és fotó:  Izing Máté, Szt. László Ált. Isk., 8. osztály

 

Bakháza... ki hallott volna az alig 300 fős falucskáróll? Én már sokszor  mert anyukám ott született. Majdnem 400 km-re Budapestől, a magyar-horvát határon fekvő kis településre utaztam a múlt héten, Bicskéről (Fejér megye északi része) Bakházára (Somogy megye déli része), az ottani rokonaimhoz.

 

                                 

hu.wikipedia.org/wiki/Bakh%C3%A1za

 

Vonattal indultam a nyaralásra és úgy gondoltam biciklit is viszek. Az indulás napja előtt múltam el 14 éves, így igazi születésnapi ajándék lett volna a vonattársaság(ok)tól, ha lett volna rá lehetőség, hogy kerékpárt szállítsak. Úgy bizony, hiába néztem azt a menentrendet, akárhány átszállásal, akármilyen korán indultam volna, nem lehet biciklit szállítani. Persze, dohányzós osztály minden vonaton volt! 

 


A vonat ugyan négy átszállás után, mindössze 15 perc késéssel zakatolt be Nagyatádra, ahonnan a 14 km-re lévő Bakházára mentem. Egy hídon áthaladva( a következő képen látszik is) azt láttam a busz ablakából, hogy velem egykorú gyerekek ugrálnak, szaladgálnak a Rinya patakban, mely a település szélén folyik. Városi szemmel nézve ez igen csak furcsa, idegen volt, mert én bele nem mennék abba az alig 15°-os, piszkos vízbe! Végül bepöfögött a busz, ahol az ott élők úgy néztek rám mint egy ufóra, de mégis barátságosan.  Nyilván nem voltak hozzászokva az idegenkhez. Feltűnő, ha egy "idegen" érkezik a faluba, ezért az idegen is jól teszi, ha rendesen viselkedik, mert Bakházán bizony mindenki mindenkit már a tenyeréről is megismer.

 


Az emberek kifejezetten barátságosak, nincs rasszizmus, nincs rosszindulat, vagy nem látszik, rendőrautót és rendőrségi ügyet is csak elvétve látni. Horvátok - magyarok együtt, barátságban, emberségben. Autót is nagyon ritkán látni, mindenki gyalog, biciklivel jár. A levegő érezhetően tisztább. Ráadásul 10 perc buszozással átmehetünk a szinte másik "világba", ahol pezseg az élet. Nagyatádra, ami hasonló nagyságú és lakosú Bicskéhez, viszont sokkal tisztább, virágosabb, fejlettebb és szebb. Mintha valami külföldi kisváros lenne a belvárosából ítélve, ha még nem is Karlovy Vary, ahol én is jártam már, de azért hasonló. A strandja pedig elképesztően szép. A bakházai emberek ide járnak vásárolni, szórakozni.

 


Első nap összehaverkodtam a bakházai srácokkal, köztük unokatestvéreimmel, akik büszkén mutatták meg az ő saját strandjukat, a Rinya-patakot. Nehezen, de belementem a 10-15°-os vízbe. Fejem, és fogam is fájt már 4 napja. Fájdalomcsillapítókon, svéd cseppen  éltem. A hideg víz miatt alig 5-10 percet voltam bent, de 5 perc után elmúlt a fej- és fogfájásom. Ezután én is vidáman ugráltam a patakban és gyógyturizmus bevezetésén is gondolkodtam viccből, melyben a falu fogfájos betegeket fogadna. 

Hát a gátépítés, igen, nahát kérem, az egy furcsa dolog volt... Az úgy kezdődött, hogy bevittünk egy talicskát a vízbe.  A patakmedernek azon részéből, ahol a vízbe ugráltunk egy magasabb partfalról vetve magunkat vízbe, egy lapáttal kiástuk a köveket és a folyami homokot. Mélyítettük a medret. Belepakoltuk a talicskába és  úgy 50 m-re a "strandtól" visszahordtuk a vízbe a homokot és a vizet. Ezzel egy gátat hoztunk létre és a víz legalább 30 cm-t nőtt! A Rinya szabályozását is el kell kezdeni.

 


Az esti focizások, a végtelen viccelődések, barátszerzések. Négy nap eredménye. Most a vonaton ülök hazafelé Bicskére és máris a következő nyaralásomat tervezem, természetesen Bakházán.

 

 

 

 http://hu.wikipedia.org/wiki/Bakh%C3%A1za

 

2 komment

Országos Viktor-nap

2009.07.17. 01:07 I.A.

 

A Tolna megyei Regöly faluból érkezem, ahol reggel óta a honfoglalás kori vagy még jóval azelőtti körülményeket rekonstruáló Cziráki Viktor vendége voltam. (A cikk lapunk 8. oldalán olvasható.) A fejedelmi kényelmű jurtában három óra körül átvedlettem zakóba és nyakkendőbe, hogy a másik Viktor keresztnevű vendéglátómhoz méltó viseletben érjek el este fél hatra. Mégsem mehetek a legjobban öltözött politikus alkalmára, aki még híveinek viseletére is javító hatással van, impressziókért – melegítőben. Főleg nem a lágymányosi egyetemi negyedbe. Jó kis időutazás e számomra országos Viktor-nappá nemesült emlékezetes februári nap. 
"Képmást" veszek az egyetem előtti havas huzatban egy idős hölgytől, és átadom magam az ünnepi hangulatnak. Magyarország kimondottan jobbik felének ünnepén vagyok, az elit országértékelésén, mely jól bevezetett politikai hagyomány. Erről talán még a történelemkönyvek is említést fognak tenni. Majd amikor 2030-ban ehhez a részhez érek a rám hagyott unokákkal, mesélek. Lesz mit unniuk, nekem is volt. 
A sajtó a karzaton, a kórus, ugyebár. Felkonfra készülő tévések. Megyei lapok éltes főszerkesztői, alig férünk a mellvédhez. Úgy állok, hogy a széksorok éppen szemben-lenn vannak, figyelhetem majd beszéd közben a hallgatóság arcát. 
Mennyi befolyás odalenn! Mennyi potencia és kompetencia per négyzetméter! Ez a jó hely, mert az értékelés értékelése hetekig fog még tartani a tévékben. 
A legtöbb figyelmet Pokorni Zoltánnak szentelem. A tanár úr fáradt. De nem csalódom. Akkor figyel a legjobban, amikor a szöveg irodalmi, "esszéisztikus" magaslatokba ér. Jó írói teljesítmény az a rész. Emlékszem, Hankiss Ágnes Széphistória című regényének olvasása közben – a megjelenés évében –, szintén ez az elismerésszerű katarzis kerített hatalmába. 
Mellettem reprezentatív kolléganő. Formális beszélgetést kezdeményez a várakozás perceiben. Nyíltszíni tapsok idején buzgón, kezét magasra emelve fordul a szónok felé, ahogy írva van. 
– Azért ő sokkal jobban beszél, mint Medgyessy, azt azért el kell ismerned! – fordul ki felém váratlanul egy ilyen tapsból. 
– Persze. Medgyessynél kevesen beszélnek rosszabbul – mondom (akkor még Gyurcsányt nem ismertük annyira) –, de mi az, hogy el kell ismernem?
Amikor a hölgy a következő nyíltszíniben tapsol, a balomon álló hölgy kedvesen felvilágosít: 
– Azért kérdezte, mert feltűnt neki, hogy nem tapsolsz, amikor mindenki tapsol. 
– Még nem jött el az az idő, hogy politikusnak tapsoljak. Tudod? És szerintem mindegy, hogy tapsolok vagy nem. Ceruza, papír - tetszik látni?
A viccek jók. Az egész beszédből, míg másnap el nem olvastam a Magyar Nemzetben szóról szóra, a népprobléma, vagyis a konyhaasztalon sorakozó sárga csekkek garmadája maradt meg bennem, mint makacs motívum. Milyen jó lenne, ha egy politikus végre ilyen komolyan venné a valóság szigorú töredékeit, például nem csupán járó motorba óhajtana üzemanyagot tölteni, nemcsak ellenzékben lenne szociálisan érzékeny, nemcsak egy jó és visszhangos estét akarna szerezni hívei körében, hanem visszafordíthatatlanul belekényszerítene minden szereplőt abba, beleértve a mostani kormányt is, hogy a munkát meg kell fizetni. Mert itt a kiadás biztos és nagy. A bevétel szűkös és bizonytalan. Általában legalábbis. Ha a megjelentek körét, jövedelmi viszonyait nem is teljesen ez jellemzi. 
A beszéd lényegének ott a helyszínen, más hallgatókkal is beszélgetve a soha nem látott engedékenységet és megértést tartottam. A beszédíró békülékenyen kezet nyújt néhány nemzedéknek. Az elődöknek ugyebár, akik megkötötték kompromisszumaikat az 1989 előtti időkben, az akkor elérhető legnagyobb anyagi biztonság érdekében. A szónok az idősebbek felé fordulva kifejezi, szinte elnézést kérve tőlük, hogy ma már nem gyerekek a rendszerváltó fiatalok, így aztán ma már tudják, hogy a szocialista korszakkal együtt nem kell egy kalap alatt elítélni azokat a nemzedékeket, akik a kádári feltételekhez igazodva kerestek boldogulást. 
Ez a gondolat, ez a kísérlet, ha nem is fogja megkönnyíteni a magyar családok dolgát, a szavazati bizniszben mindenképpen eredményes lehet. A megbántottságuknál, elítéltetettségüktől fogva eddig mindig baloldalra szavazó rosszkedvűek, akik a szocialista kurzusokban most másodjára csalódnak, a beszédíró szándéka szerint most lehetőséget kapnak. A beszédíró tudja, hogyha elfogadják Orbán Viktor ország-értékelési békejobbját, akkor át is állnak és meg is maradnak nála szavazóként. Ez a "békejobb" veszélyt jelent a baloldali szavazati bizniszben, tehát várható egy-két olyan hónap, amelyben a baloldalnak nevezett csoport azon dolgozik, hogy ne engedjen felejteni. Ezzel az a baj, hogy megint nem rólunk szól majd. Nem a valóságról, nem a hétköznapi magyarokról, hanem a választásokról. Még nem tudjuk ugyanis biztosan, hogy a korábbi konkurzusok rólunk szóltak volna. 
Hja. Ha már a demokráciánál tartunk. Pandora színésznőt az éjjel kiszavazták a Való Villából. 

(2004)

 

Szólj hozzá!

Címkék: hetek

A Rába összehoz

2009.07.12. 19:59 I.A.

Vas népének öregjei sem emlékeznek akkora áradásra, amit a mi Rábánk idén produkált. Az osztrák bőrgyár habját akkora víztömeg öblítette le egy időre, amekkorát itt 1965-ben láttak utoljára, de a mai vízállás is 35 centivel nagyobb a réginél.

A kerekedelmi tévék addig voltak itt ezen a szép aprófalvas vidéken, míg látszott valami látványos, kitelepítős, zsákolós részlet, azóta, mintha semmi sem történne, megint jelentősen csökkent az egyfőre jutó nem Vas megyei újságírók száma. A vasi újságírók azért kivételek, mert itt élnek és hatnak.
Lassan apad a Rába, amelynek ausztriai szennyezése és az osztrák hatóságok tétlensége miatt bojkottfelhívás jelent meg az interneten. A felhívás szerint az osztrák áruk, különösen az osztrák sörök bojkottjára szólít fel, ami "úgy habzik, mint a Rába". De ez egy másik történet.
Magyarszecsőd SE - látom az útról június utolsó napján  a praktikusan szigetszerű töltésre épült sportöltözőt a focipálya előtt. Áll a víz, mintha az öltöző csónakház lenne, a kapufákból legalább félméter nem látszik és az útszélen gyerekek mutogatnak befelé és szerintük a vízilabdának ez túl nagy kapu. A bejáró útnál piros festékkel jelezték, meddig ért a belvíz, akkor a kapufából becslésünk szerint hetven centi nem látszott.

Rönök

Bognár Józsefné  Gagarin tér 3-as számú házának alapjait úgy kimosta a víz Rönök főterén, hogy az már nem alap. Amikor befelé lépdelünk az előszoba kövén, érezni lehet, hogy az egész ház aljzata az utca felé lejt. Több belső válaszfal úgy megrepedt, hogy kőművesek ékelték ki. A tulajdonos kétségbeesett, fáradt arccal áll a bejáratnál. Azt mondja, hogy a bútorokat egy helyiségbe szorították be, köszöni mindenki segítségét. A biztosító, ahová ők rendesen fizetik a havi számlát, még mindig nem jelent meg, többszöri telefonálás ellenére sem.
Tudjuk, hogy  sok a kár és a munka, de ide mielőbb személyesen kellene kijönni munkatársuknak. Legalább annyit mondani a megtekintés után, hogy "türelmet kérünk, nemsokára jövünk kárt felmérni, köszönjük a türelmét".
Amikor erről a házról a kőműves barátnak meséltem, azt mondta, valószínűleg bontani kell és újra építeni.
Az árvíznek nem tudtunk elébe feküdni, de legalább összefogtunk. Hegyi László, rönöki polgármester szavait a Vas Népe című lapban olvastam. Azt már nekem mondta Rönökön, hogy ő ennyi egyenruhás rendőrt csak tüntetésen látott. Ebben a faluban több mint százan dolgoztak a készenléti rendőrök. De nem forgalmat irányítottak, nem csak a rendre vigyáztak, hanem zsákoltak. A vízügyesek, a sok-sok tűzoltó minden faluból, úgy jöttek, hogy nem is kellett őket hívni. Idő se lett volna rá.Jöttek, és tették a dolgukat. Azokban a percekben a polgármester is azt érezte, hogy mindenkinek szívügye a falu.  Nekünk Mohács kell- effektus, vetettem közbe kissé szkeptikusan, mire ő:
- Nekünk Rönök kell. Azért védtük.
A Rönök-patak megáradásakor a Petőfi utca kapta az első ütést. Akinek dombon áll a háza,  az is dolgozik, pedig őt nem érte volna akkora kár, mégis becsületbeli ügynek érzi Rönökön mindenki, hogy részt vegyen a védekezésben.  Olyat is lehetett látni, hogy a zsákot az fogta, akivel mégcsak nem is köszönnek egymásnak évek óta , azzal, aki lapátolta belé a homokot, és egy harmadik jött érte, akivel nem voltak túl jóba. Nem volt mese. 
15-20 fiatal, akik napokig alig aludtak, ott voltak mindenhol és egyikük sem az elismerésért, a mellre tüzendő érdeméremért tette, hanem Rönökért. De dolgoztak Csörötneken, Gotthárdon, de Molnaszecsődön is, ahonnan vissza kellett őket pénteken hívni, mert Rönökön  is baj volt. Szombat reggelig itt dolgoztak fiataljaink és bizony lányok is voltak közöttük. Szentmihályon is beállt a krach. Ott is tudtunk segíteni.
Ha volt is stressz meg idegeskedés időnként, mégsem ez volt jellemző az egymás felé való fordulásban.
Pékó Tamás képviselő, a Rönöki Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke mondja: egy emberként fogtunk össze,  a távoli Őriszentpéter, Magyarlak, Zsida, Alsószölnök, Szakonyfalu és Rátót is segített. Este sem arról szóltak munkás vendégeink, hogy eljött a pihenés ideje.A művelődési házban kaptak szállást a 2-4 órás pihenésre. A 70-80 éves rönökiek főzték nekik a teát, kávét, finom falatokat.Vendégül  látták a munkásokat. A körmendi plébániáról Zoli atya szervezésében kapott a falu gazdag, jól jövő és jóleső szeretetcsomagot az egyházmegyei karitász révén.


Vasszentmihály

- Mindenki munkáját köszönjük, akik tettek a faluért. Legnehezebb a földmunka, amivel a belvíznek utat csinálunk - mondta Reisinger Katalin, Vasszentmihály polgármestere -, mert
miközben délelőtt gyönyörűszép idő van, délutánra tengerré válunk.
A helyzet az átereszek bontását igényli. "Vagy a ház, vagy az áteresz" - mondják a nehezebb esetekben, amikor a tulaj nem engedi. Mertha megakad a víz, a házban tehet kárt. Ugyanis a belvíz elvezetésének egyik nagy ára az, hogy a házak nagykapui előtt álló kocsibeállókat, kishidakat, átereszeket el kell bontani. Mert az árokban folyó víz hordaléka eltömte az alagcsövet. A víz elfolyását a kishidak akadályozhatják. A polgármester azt reméli, de biztosan nem tudhatja, hogy az átereszek helyreállítását képes-e a falu elvégezni. Ha sikerül, nemcsak praktikus, de faluszépítő is.
A másik nagy terv az, hogy Közútkezelővel igyelkszik megegyezni Reisinger Katalin polgármester arról, hogy a 8-as út alatti vízátfolyás biztosítva legyen
Vasszentmihályon a Felső-Ének és a Báj-domb nevű magaslatról, e teknősbéka-páncél formáját hozó szántóföldekről folyt a legtöbb víz a falura,mert ennyi eső után, ami itt volt, a talaj már egy kortyot sem bír elnyelni. Folyik minden lefelé, a szántóföldes dombok alján nincsen már rendes és mély árok, vagy volt és beszántották. Így aztán folyik a víz, például a lakott területekre, folyna a jó víz  a szintén áradó Rábával, amelynek vízhozama rendes körülmények között is 1000 köbméter percenként.
A folyó partján azonban olyan homokzsákból készült védmű áll, amit szentmihályi emberek ereje emelt, hogy a Rábától a falut védjék. A Felső Énekről ömlő víz a homokzsákok miatt nem ér el a folyóba, megáll a falu közvetlen környékén és a faluban. Mert a baj csőstül jön, soha nem egyedül. A gátrendszer védi a falut a Rábától, de most ez volt a gátja a felszíni víztömeg elevezetésének is.
A hivatal kultúrtermében berendezett átmeneti szállást is látjuk, ahol egy nagy család kapott  menekédet és egy idős és beteg házaspárt is vártak ide, de végül mindkettőjüket a kórház fogadta. Az idős házaspárnak "csak" az egyik tagja volt nagyon beteg.Az egészségesebb ápolta a társát, de ő kórházba került, s végül a hivatal segítségével a betegebb, bár stabil állapotú idős ember is kórházba ment utána, így legalább továbbra is egy helyen, jó kezekben vannak mindketten.

Dupla vagy semmi

A polgári védelem, így a körmendi hivatalé is, a sajtónak csak a szóvivő útján szokott tájékoztatást adni pl. a Rába áradásáról és a belvízi helyzetről, mert ezer a dolog. Velünk a Magyarlakon élő Horváth Tibor polgárvédelmi  alezredes Körmenden kivételt tesz, mert bennünket, a Hetek munkatársait ezúttal Dr. Bazsó László bicskei (Fejér megye) rendőrkapitány segítette Vas megyei kapcsolataival. A polgárvédelmi vezető szerint Dr. Bazsó neve ajánlólevél. A polgárvédelemtől még kedves kísérőt is kaptunk. A   Szentgotthárdon dolgozó Bajzek Beáta polgárvédelmi munkatárs segítette tájékozódásunkat. Ő kommunkikáció szakon végzett és a szentgothárdi Gotthárd TV munkatársa is.
Jött velünk Vasszentmihályra, Rönökre, Csörötnekre. Szentgotthárdon Bajzek Beáta elvezet a folyóparton álló alma materéhez, a Vörösmarty Gimnáziumhoz, és azt is megmutatja, mennyi víz állott az oldalában. Azután a hídra megyünk, amelyen a katasztrófa turizmus jegyében sok-sok ember figyelte a Rába vizét  néhány napja.A hídon állva  ötlik fel egy mondat,ezt a vend népet jólismerő ember mondta, miszerint a vend bizalmát nehéz elnyerni, de, aki elnyerte, jó esetben egész életében magáénak mondhatja. Dupla vagy semmi.
Az MTI híre szerint ottlétünk idején, június utolsó napján Körmenden már hatodik napja harmadfokú az árvízvédelmi készültség volt. A kedd délutáni 4,70 méteres tetőzés után reggelre mintegy fél métert apadt a folyó vize.
Sárvárnál elsőfokú a készültség, a Rába lassan apad, de a Körmend térségéből érkező árhullám miatt kisebb tetőzésre számítanak. Szentgotthárdnál megszüntették az árvízvédelmi készültséget. Újabb árhullámra már nem várható.Továbbra is csak gyalogosan lehet közlekedni Körmenden a régi Rába-hídon. Nem járható a Molnaszecsődöt Döröskével és a Sótonyt Ikervárral összekötő út. Az árvízvédelmi védekezésre a vízügyi igazgatóság eddig 60 millió forintot fordított Vas megyében.

Csörötnek

- Büszke vagyok arra, hogy polgármestere lehetek ennek a falunak, mert összetartó emberek lakják és máskor is jólesne hasonló összefogás - összegzi Kocsis Zsolt Csörötneken.
Még soha nem öntötte el ennyi víz a kb. 1000 lékelszámú és 320 házas falut. Csörötneken
(függetlenül attól, hogy a falunak melyik szerét érte kisebb vagy nagyobb kár), a csörötneki emberek egymás mellé álltak. Megkérdeztem, hogy nevezik a falu részeit, mert a vasszentmihályi Felső-Ének nevű szántó úgy megtetszett. Csörötnek is gyönyörködtet neveivel: Alsószer, Malomszer, Túlsószer, Felsőszer, Templomszer. Vannak e honban olyan földrajzi nevek, melyek olyan szépek, hogy az ember csak úgy ismételgeti magában, ha eszébe jut és éppen ráér. Mi most a Gyöpszeren vagyunk, itt áll a kicsi és takaros hivatal. Június 29-én belecsapott a villám a hivatal tetején álló antennába, aminek a szennyvíz-átemelés irányításában volt kulcsszerepe. Azt keresték Csörötneken is, hol és hogyan tehetnek a másikért. Aki a magáét védi, az egész faluért teszi. Aki a falut védi, az önmagáét is védi. Ennyi. Csörötneken sosem volt roma-kérdés. Védték a falut romák és nem romák. Együtt. Nem a származás volt a lényeg, hanem az, hogy csörötneki védte Csörötneket. (Ha ez Magyarország politikai életében is meglenne, akkor nem  itt tartanánk!) Csörötneket kettészeli a Rába és a Malom-csatorna visszaduzzadt. Öt különböző helyszínen védekeztek a csörötneki erők, akiket pl. az Őrségi Nemzeti Park munkatársai, rendőrök, tűzoltók, vízműves és polgárvédelmisek is segítettek. A rendőrökről azt mondta Kocsis Zsolt, aki ennyi egyenruhát még nem látott a faluban,  hogy a rendőrök most aztán nagyon is megfeleltek a szolgálunk és védünk alapgondolatnak. A tűzoltók pedig a "Kétszer ad, aki gyorsan ad" jelmondtanak.
A védmű felszerelése is önkrományzati feladat lesz,
A falut kettészelő Rába miatt a falu elöljárósága pályázatot ír a 3 méter koronaszélességű és 1,3 méteres rézsüvel bíró árvízvédelmi védmű megépítésére.

1 komment

Címkék: hetek

Gerzson góljai

2009.07.08. 14:13 I.A.

Szólj hozzá!

Bicske alsó (ejtsd: Bicske ólszó:)

2009.06.25. 22:09 I.A.

 

125 éves a Bicskei Önkéntes Tűzoltóság
Indul a Bakterház

Tankó Robi MTZ traktorának külön neve van. Botond.Csörlős, drótkötéllel tépi ki a Kisállomás földjéből a gyökereket.
Pörög a motor, Robi turbózza, hátrafordul az ülésből, tesszük rá a gyökerekre a dzsókert. Ha nem jó, a fejét rázza. Ha jó, akkor bólint. Erős gyökérnél Botond, hátsó kerekein ágaskodik. Valencsik Csabi és Boross Miki fönn nyomják a fasorban a Stihllel. Mi hordjuk a gallyakat rakásra. Nagyjából ott állnak, ahol napok múlva megtaláljuk a repeszbombát. Amit a Pócalá viszünk. A tűzszerészek egy méter mélyre ássák. Az a hant, amit a detonáció a legmagasabbra vitt, húsz méterre vágódott fel. Ölég lett volna mindannyiunknak. Akkor aztán lett volna önkéntes tűzoltóság!
A bombát Arany Jani találta. Czirkelbach József szívjóságból átengedett kotrógépével rendezte a bozóttól, szeméttől megszabadított talajt, amikor rábukkant.
A Kisállomáson, ahol már mindent elborított a szemét és a gaz. Pont az a hely nézett ki így, amely Bicske vasúti kapuja. Van olyan átutazó, aki csak ezt látja belőlünk. Azt kérdi magában: ha ilyen a móló, milyen a város? A vasút a terület gazdája. De onnan hiába várunk megváltást. Most adtak 500 ezer forintot. A bicskei tűzoltók pedig bevállalták,hogy társadalmi munkában nekiállnak. A Bicske 1, vagyis az a szép tűzoltó kocsi, azért állt ott egész nap, mert szolgálatban dolgoztak! A munkát riasztások szakították meg. Ábel Peti (szolgálatvezető) jut eszembe, amint kabátját rohantában magára kapva fut a kocsi felé. Mivel az elszáguldó gyorsvonat zajától semmit sem hallani, a mutatóujját feje fölött körbeforgatva mutatja: riasztás! Gyerünk! Olyankor eloltanak egy tüzet. Kivágnak egy sérültet az összetört kocsiból. Aztán jönnek vissza Kisállomást vakolni. Meg is mondom templom után Ábel Jani bácsinak, nagyapám kortársának, milyen ügyben ütköztek az unokák.
Jó társaság. Pár nap után azért járok le dolgozni, mert egyenesek. Mondják, amit gondolnak. S mert jókat lehet velük röhögni. Életveszélyesen jó arcok.
- Soha nem láttam olyan összetartó embereket, mint a RÉGI bicskei tűzoltók és a mostani baráti társaságom, akik ugyan nem mind tüzik, hanem rockerek, de lett már rockerrből tűzoltó! - mondja Gyrőrik Szabolcs.
- Fiatalok, érted? Akikről azt gondolnád, hogy magasról tojnak mindenre, de ha bármi gáz van, szólok és máris öten jönnek segíteni és fordított esetben én is azonnal ugrok.
Molnár Peti kőműves. Leveri a Bakterház vakolatát, már ami lejön. Úgy néz ki az elején, hogy Peti lesz az egyetlen kőműves, és Gál István, aki konyít hozzá. Varga Ferenc elnök a háttérből menedzsel. Aztán szerencsére megjön a felmentő sereg. Jó Tibor Mányról, Köd Sándor Bicskéről. Őket a polgármester fizeti magánemberként. Kőporoznak, Peti és Jakab Sanyi Tibi bá‘-val és Köd mesterrel.
Látom, amint a Városgazdától kivezényelt, Erlein Feri által irányított közhasznú munkásuk, köztük a Lölő és Csikó (aki prímás), és akik a Bakterház padlását is lerámolták, mert annyi minden volt odafenn, hogy meghajlott a födém, láthatósági mellényben tisztítják az árkot. Szedik a szemetet a Rumpoldtól kihozott konténerekbe . A bokrokat, a gallyakat, meg az ágakat el kell égetnünk a helyszínen. Ha tetszik, ha nem, elvitetni drága lenne. A Strabag IFÁ-t küld a földért. De ebbe a Soma Beton is besegít Csúzy Dezső kérésére és éppen akkor, amikor a legnagyobb szükség van rá. Kétszer ad, aki gyorsan ad.
Jakab Sanyival, Havai Robival, Gál Pityuval, Szabácsik Tibivel és Boross Mikivel levesszük a viharvert Bicske-alsó táblát. Szattelberger Árpi, Bartók utcai lakos festéket vesz. Fuggerth J. Ferenc Szent László utcai iparművész lefesti. Az ő udvarába a visszük a táblát Szilágyi Csabival, a sógorommal. Madarász Lali és Ferenczik István autóján, akik csabdiak. Ám hirtelen ők értek rá. Fuggerth Feri kitalálja, hogy körbe kék-sárga színt kell tenni két kis sávban. Pihenésképpen írok egy mailt a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének.
Gyanítom, hogy a Bicske-alsó nem kötőjeles. Visszaírnak: valóban nem az. Egy kötőjel eltűnik.
Apró Attila, Molnár Jani meghozzák a menüt a Báderból. A Bakterház korcsma udvarán fogyasztjuk el. A Szabó Tüzép cserepet szállít. A Kispál fatelep tetőlécet. Kiripolszki László, Magyar Sándor utcai ács elvállalta a tető kijavítását, Reinhardt Imre, Endresz utcai festő kimeszelte a várótermet. Mindez két hét munka munka volt. Iszkaszentgyörgyről (!) levelet és 30 ezer forint támogatást kapunk. Benedek Imréné Gyalog Ildikó küldi a pénzt. „Köszönöm, hogy a bicskei tűzoltók ilyen nemes és szép feladatot vállaltak, hogy  rendbeteszik az épületet. Higgyék el, ez minden bicskeinek, ott lakónak, elszármazottnak nagy örömére fog szolgálni“. Mindezt egy olyan hölgy gondolja Iszkaszentgyörgyön, aki 32 évvel ezelőtt költözött el Bicskéről!
Biciklizünk a fiammal a Kisállomáson. Júliusban lesz 11 éves.
- Fater! Ha nincs kinn kuka, ugyanúgy eldobják a szemetet.
- Igazad van. De lesz kinn kuka.
- Honnan tudod?
- Honnan tudnám? Talán lesz. Bár egyeseknek tök mindegy van-e kuka...
- Akkor minek dolgoztatok a tűzoltó barátaiddal?
- Mert nem jó szemétdombon élni.

2006




 FELHÍVÁS!
A Bicskei Önkéntes Tűzoltóság nyitott, örömmel veszi fiúk és lányok, fiatalok , középkorúak és idősebbek jelentkezését egy jó, egymást mindenben segítő, bajtársias gondolkodású csapatba.

1 komment

Címkék: élet

A politikusok keresnek a legjobban

2009.06.25. 19:44 I.A.


A politikusok keresnek a legtöbbet - legalábbis papíron. Már 2004-ben a minisztereknek, államtitkároknak és képviselőknek átlagosan havi bruttó 722 586 forint jövedelmük volt - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) felméréséből. A most vizsgált munkavállalói kör egyéb juttatásait is figyelembe véve ez az összeg havi bruttó 931 172 forintra emelkedik 2005-ben. Legrosszabbul a bionövény-termesztők kerestek 2004-ben. Ötvenháromezer forintos jövedelmüket átlagosan havi 653 forint egyéb bevétel egészítette ki. Az ÁFSZ kutatás megyénként, korcsoportonként, foglalkozásonként, szakmánként is csoportosítja az adatokat, amelyek az afsz.hu interenetes portálon is megtalálhatók. Ezek tanulságosak lehetnek a hazai munkavállalók, pályaválasztók számára, mert megyénként taglalják a romló, a javuló és a változó keresettségű szakmákat is. Az ÁFSZ egyébként kapcsolatban áll a Munkaügyi Központokkal, de nemcsak a munkanélküliség táblázatait, hanem hazai és külföldi álláshirdetéseket is közöl.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: reggel napilap

A magyar agyra gyúr

2009.06.25. 19:28 I.A.

Arról zeng az ország összes politikusa tizenöt éve, hogy mi magyarok milyen büszkék vagyunk az agyunkra. Nincs az a politikus, aki a szürkeállomány fontosságát ne hangsúlyozta volna akár Brüsszelben, akár a mucsaröcsögei Koppány Vezér Kultúrházban elmondott kampánynyitó beszédében.

A magyar agyra gyúr, ha jót akar. Nincs más választása. Mert Kínát az ingvarrásban soha nem fogjuk lenyomni. Ezer munkavállalóra ma nem egészen négy kutató jut. Félő, hogy még kevesebb lesz, mert a Magyar Tudományos Akadémia elnöke csütörtökön kézhez kapta a Jövő Évi Költségvetési Körirat nevű kormányhatározaton alapuló anyagot. Eszerint 6 milliárdot vonnak el a 37,5 milliárdos költségvetésű intézménytől. A 4,5 százalékos béremelést pedig az Akadémiának és 171 egyetemi kutatóintézetének önmagának kell kigazdálkodnia. Igaz, a pénz egy részét jövőre megkapnák, de a pénz most kell. Miközben arról beszélnek, hogy a tudomány a nemzet jövője, az orvosi és kémiai intézetek igazgatói azon töprengenek, hogy kikapcsoltassák-e a légkondit vagy leszereltessék-e a telefont.

Tudományos-fantasztikus ez a történet, mert mit üzen ezzel a kormány a jövőnek? Véletlenül sem azt, hogy fontos a tudomány. Azt hiszik, évi három hónapra felfüggeszthető. Mit fognak ezzel elérni? Azt, hogy a tudósok, mint az orvosok, veszik majd a kalapjukat és elmennek nyugatra. Oda, ahol a GDP-nek nem 0,87, hanem átlagosan 1,9 százalékát költik a tudományra. A valódi EU-ba, ahol azt tervezik, hogy 2010-ben már 3 százalékot szánnak erre. Hogy a tudomány ügyét kissé közelebb hozzuk a saját hétköznapjainkhoz, tegyük fel a kérdést nagyon egyszerűen.

Mindegy nekünk, van-e versenyképes munkahelyünk? Tényleg mindegy, hogy milyen felkészültségű orvos altatja be anyánkat a műtét előtt?

2005

Szólj hozzá!

Címkék: reggel napilap

Egy férfi, aki kiállt mellettünk

2009.06.25. 19:12 I.A.

Povl Bang-Jensen dán diplomata hőse önmaga drámájának, amelynek szálai összefonódnak 1956 októberével. Dán létére lett magyar hős, élete árán mentett meg életeket.

 


Budapesti pillanat a magyar szabadság születésnapján. Akár egy sajtófotót is bizonyítékként használhattak fel a megtorlásban.

A hullára a halál beállta után egy nappal egy kutya talált rá egy New York-i parkban 1959. november 26-án. Átlőtt halántékkal, ballonkabátban feküdt az avaron a holttest. Mellette a fegyver és a töltényhüvely. Bang-Jensen dán diplomatát három napja hiába keresték, pedig 24 ezer amerikai rendőr kapta meg a személyleírását, és a lapok címlapon hozták arcképét. Amikor ez az újságcím megjelent, talán még élt: „Az ENSZ bírálója, a vörösök ellenfele gyilkosságtól tart”.

 

Valaki megfordította a testet, hogy az arcába nézhessen, aztán visszahengerítette. Ezt az embert a felesége és öt gyereke várta haza a hálaadásra. Akkor már egy éve eltávolították munkahelyéről, az ENSZ-ből. Bang-Jensen legfőbb bűne az volt, hogy nem adta át azoknak a magyar forradalmároknak a névsorát, akiket a „magyar kérdést” vizsgáló bizottság munkatársaként meghallgatott. Később elégette a dokumentomokat, pedig minden eszközzel igyekeztek rájönni, hogy mit tud. Leginkább Moszkva volt kíváncsi rá. Öngyilkossági helyszínre emlékeztettek a körülmények, csak éppen a test nem volt végig a tetthelyen.

 

Ijesztő könyv Nagy Andrásé, a tízéves kutatómunka után megjelent Bang-Jensen-ügy, amelynek alcíme: ’56 nyugati ellenszélben. Hallatlanul részletes tényregény ez, ahol kevés volt a szerző információja, a legjobb írói eszközzel, vagyis gondolkodással töltötte ki a hézagokat.

 

Egy olyan diplomata a főszereplő, aki nem becsülte alá azokat az erőket, amelyekkel szembement. Felesége kérésére még 1957-ben, két évvel a halála előtt leírta, hogy semmilyen körülmények között nem fog öngyilkosságot elkövetni.

 

Bang-Jensen megnyerő volt, okos és tapasztalt. Szerették a szemében az emberek a fényt, amely elárulta, hogy valóban érdekli, amit kérdez, és beszélőviszonyban volt a keleti blokk diplomatáival. Sokat tudott az 1956-os magyar forradalomról és szabadságharcról, és attól tartott, ha anyagait átadja az ENSZ-nek, olyanok kezébe kerülnek, akik a forradalmárok elleni a perekben használják majd fel, munkát adva a hóhérnak. Bang-Jensen becsületes ember volt. Képtelen lett volna elárulni a forradalmárokat, akik megbíztak benne, amikor titkos sétákon beszéltek sorsukról. Abban reménykedtek, ez a magyarbarát hírű dán segíteni tud nekik, hogy a nyugati szabad világban tűnjenek el. És ne a Gulágon.

 

Egy, a Gellért-hegy ágyúiról valló férfi, aki tizenhárom évet kapott, meg volt arról győződve és ma sincs kétsége, hogy a perben ellene felhasznált iratokat az ENSZ-ből lopták ki. Bang-Jensen reálpolitkus volt, félelme tapasztalati tényeken alapult.

 

Az ENSZ-közgyűlés 1959. november 23-án kezdődött, a magyar ügyet 25-én vették napirendre. Bang-Jensen november 23-án távozott otthonából, eltűnt, és 25-én halt meg. Ezekben a napokban fogalmazódott meg először, hogy a világszervezet nyilvánvalóan nem segítőkész a magyar ügyben. Az amerikai delegátus 1959. október 23-án feljegyzést küldött Washingtonba, miszerint 1953 óta nem emlékszik arra, hogy az ENSZ főtitkára ennyire barátságtalan lett volna az Egyesült Államokkal. Egy héttel a harmadik évforduló előtt még az ENSZ-rádió magyar adását is beszüntették. A belső használatra készült anyagokban olvasható, hogy „a magyar kérdés ellényegtelenítésére” kell törekedni. Történelmi tény, hogy a lehető legnagyobb bajban hagyta magára a világszervezet a magyar szabadságharcot, hiszen a szovjet megszállás állandósult, a kivégzések rendszeresek voltak, zárt ajtók mögött titkos perek folytak.

 

A történelem nem ismeri a „ha” szót. De ha akkor a nemzetközi diplomácia tisztességgel kezeli a „magyar kérdést”, talán nem jutott volna történelmünk arra a mélypontra, hogy egy budapesti fiatalembert a 18. születésnapján akasszanak fel.

Botránykrónika a megemlékezésről

1992: Göncz Árpád köztársasági elnök nem tudja elmondani beszédét tüntetők fütyülése miatt a Kossuth téren. Orbán Viktor Fidesz-elnök kiállva Göncz mellett, távozik az ünnepségről.

2001: A Bem téren lehazaárulózzák a koszorúzó Mécs Imre szabad demokrata képviselőt, akit 1956-ban halálra ítéltek. November 4-én a Nemzeti Sírkertben Mécs Imrét és Demszky Gábort inzultálták.

2002: Pongrátz Gergely, a Corvin közi felkelők csoport volt főparancsnoka, az 56-os Magyarok Világszövetségének elnöke nyílt levelet ír Kovács Lászlóhoz. Az MSZP akkori elnökét arra kéri, a botrányos jelenetek elkerülése érdekében a szocialisták vezetői ne koszorúzzanak. Mécs Imre beszédét három–négy ezren zavarták meg, gyilkos és hazaáruló jelszavakat skandálva. A szabad demokrata politikus a bekiabálóknak azt mondja: szégyelljétek magatokat. A parlamenti megemlékezésről, melyen nem szólalhattak fel az 56-os szervezetek képviselői, a Fidesz távol maradt. Áder János ezt azzal magyarázta, hogy olyanok, akik ellenforradalomnak mondták 1956 forradalmát, ne próbáljanak kioktatni minket, mi is történt akkor.

2003: Medgyessy Péter miniszterelnök koszorúját titokban, kora hajnalban helyezik el a 301-es parcellában.

2005. október 22.
 

Szólj hozzá!

Hajdú-Bét

2009.06.25. 18:57 I.A.

Nem jelszavak kellenek a libatenyésztők szerint

Miközben rendőrök vezettek el tizennégy paksi atomerőmű ellen engedély nélkül tüntető Greenpeace-aktivistát a Parlament lépcsőjéről, megérkezett a Földművelésügyi Minisztérium elé százhúsz család képviseletében huszonkét olyan libatenyésztő, akiknek egy évnyi munkáját nem fizette ki a felszámolt Hajdú-Bét.

– Majd mindjárt minket is elvisznek – mondta keserű nevetéssel egy hölgy a minisztérium portáján, ahol a mágneskapu előtt csöndben és tanácstalanul várakozott az egyszerre betódult csoport. Korán reggel indultak Kelet-Magyarországról. A lifttel két-három fuvarban vitték fel őket az első emeletre. Munkatársunk a csoporttal tartva jutott a miniszteri tárgyalóba, ahol Gráf József miniszter elnézéskérését Maár Gyula államtitkár tolmácsolta a hosszú asztalnál, amelynél eredetileg az Egyesült Államokból pénteken hazaérkező miniszter fogadta volna a gazdákat. A vendéglátók szendviccsel és üdítővel kedveskedtek a hosszú útról érkező tiltakozóknak. Ónodi Éva, a Hajdú-Bét ügy károsultjainak szóvivője azzal kezdte, hogy az emberek azért jöttek, hogy a saját fülükkel hallják, hogy minisztérium milyen eszközzel kíván segítni ügyükben.

Nem segélyt, nem támogatást kérnek, hanem közbenjárást ahhoz, hogy egy évnyi munkájuk ne vesszen kárba, hangsúlyozták a tenyésztők. Budai Gyula ügyvéd hivatkozási alapja lapunk kérdésére az volt, hogy a Hajdú-Bét részint állami cég volt. Egy hölgy eladta a tanyáját csak azért, hogy azt a takarmányt kifizethesse, amelyeken azokat a libákat hizlalta föl, melyeket a már felszámolt Hajdú-Bét nem fizetett ki és nem is fog.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a tavaszi gazdatüntetés végén ellátta kézjegyével a gazdamegállapodást, amelynek 33. pontja azt ígérte a hajdú-béteseknek: segít az állam a hitelek átütemezésében. A bank a napokban felmondta a szerződést, végrehajtást helyezve kilátásba. „Ez a piacgazdaság” – mondta az államtitkár. „Ez a rablógazdaság” – mondták a libatenyésztők. Az államtitkár bejelentette, hogy 750 ezer forintot tudnak adni, de csak 5 milliónál kisebb tartozás esetén. (Érdekes, hogy a tiltakozás fő szervezői 6 millió forint körül tartoznak a banknak, mert nekik is ennyivel tartozott a Hajdú-Bét.) A tárca magyarázata szerint az EU-szakbizottság az alapelvek szerint megtiltotta, hogy ennél többet adjon Budapest. Összességében 150-200 millió forinttal tartozott a Hajdú-Bét a kétkezi tenyésztőknek.

A tárgyalóban poszteren jelszavak: „Megművelt föld, fejlődő vidék, otthonos Magyarország”. „Tíz ilyen nagy plakáttal kevesebbet tetszenének gyártatni, máris beleférne a jussunk” – mutatott rá egy libatenyésztő.

2005

Szólj hozzá!

Címkék: reggel napilap

süti beállítások módosítása