IzingAntal

Kitoljuk a gépet a hangárból. Mihály, a műrepülő válogatott egykori kerettagja bölcs, nyugodt, laza ember, akire a kulacsomat is rábíznám a sivatagban, húzza. Csabával toljuk a gépet a hangárból kifelé. 300 lóerő és erről mindig a robogóm 7,5 lova ugrik be. Az sem gyenge. Ez a gép 260 kilométer per órás utazósebesességre képes. Brassói gyártmány. Négyszemélyes. Bordó és fehér a géptest. Szép. Nekem az összes gép közül ez tetszik a legjobban, ezzel repültem először, ha utasszállítós útjaimat nem számolom. Kényelme: Trabantbelsőé. Utas vagyok, az is maradok. Semmi közöm nincs a repüléshez, csak élvezem. Imádkozni egyszer szoktam – repülés előtt. Éppen azonközben, míg a gépet a hangárból kitoljuk. Gyónni csak azért nem gyónok, mert elég a tökéletes bűnbánat. Már akinek. A kabintakarót a szárnyra húzom. Akkurátusan nyolcrét hajtom. Mert igyekszem magam hasznossá tenni. Közben a hangárkutya, egy gondozott és jó kedvű kis tacskó, amelynek állítólag "Hangár" a rendes neve, és én még sosem láttam Budaörsön, megnyalja a kezem. És sima felszállás Budaörsön, sima a leszállás Tökölön, hála Hangárnak. A torony kiküld balra. Nyugtázzuk, sorakozunk. Hatvan-hetven kisgép vár már a tököli széleken, döbbenetes látvány. Egyedül azt sajnálom, hogy a fiaim nincsenek velem. A füleseken át hatalmas rádióforgalom. Pilóták és utasok a jeges szélben, látom, amint Besenyei Péter is megérkezik. Odakocogok a kifutón, megnézem az Extráját közelről. Egy barátom interjút készített Besenyeivel. Ebből tudom: a japán világkupára azért utazott végül keddi napon hétfő helyett Besenyei, mert a hétfő az ultié. Helyes.

 

A Wright fivérek első sikeres repülése

 

Százéves a motoros repülés. Wright püspök két fia, Wilbure és Orville száz éve és három napja feldobtak egy tízcentest az észak-karolinai Kitty Hawk környékén egy Ördögűző nevű dombon. Így döntötték el, hogy a fivérek közül nem Orville, hanem Wilbure Wright repülhet először. De az első start nem sikerült. A vízhűtéses Flyer megsérült. Kijavították. Három nap múlva, az irodalom szerint 1903. december 17-én 10 óra 35 perckor újabb kísérlet következett, de a start joga testvériesen átkerült Orville-hez. A Flyer ekkor 12 egész másodopercet repült és 37 méter 58 centire landolt a starthelytől. Ezzel a nem egészen 38 méteres repülőúttal megkezdődött a géperejű repülés korszaka. Továbbra is bámulom Bessenyei gépét. Kedvencem, a star wars üzemmód. Ez az Extra különösen alkalmas rá. De a miénk is! Ó, mikor star warsban – ritkán, de milyen ritkán – a gép egészen közel a felszínhez, erdők és szántók, dombok és lankák hajlatait követve száguld! Talán mindennél többet elárul a pillanatkép: egy erdőszéli magaslesről úgy érzem, hogy egy vonalba kerültünk padozatával, midőn kétszázhússzal eltépünk mellette. Próbáltam már a műrepülést is. Felvitt Csabi, egy igazi műrepülőgéppel. "Ultimate experience" – ezt állítják róla, és nem járnak messze a valóságtól. Repülés iránti lelkesedésemet talán az magyarázza, hogy az első élmény egyéves lehet – friss, meleg. Azok közé tartozom, akiket a repülés nem technikailag köt le. Engem a kilátás érdekel. Hogy odafentről minden más. Egyszerű, összefogott, áttekinthető, semmit sem kell magyarázni. Odafenn hatalmas a nyugalom. Kiöblíti az ember agyát, átöblíti ez a tárlat. "Nyugodtan áthaladt az Andesek Kordilleráján. A téli hó súlyos békéje honolt rajta. A téli hó békét varázsolt ebben a hegytömegben, mint halott kastélyban az évszázadok. Kétszáz kilométernyi szélességben sehol egy ember, egy leheletnyi élet, egy moccanás. Csak függőleges sziklák, melyeket hatezer méter magasságban súrol az ember. Csak a kövek egyenesen lehulló palástja. Csak roppant nyugalom." Mindezt Saint-Exupéry írja az Éjszakai repülésben, már akkor megtanultam, mikor még soha nem is repültem. 
Alfa, bravo, charlie és delta kötelék Tökölön. Minket az utolsó, a D-kötelék elég előkelő helyére, a DC-3-as amerikai szállítógép orosz változata mögé osztottak az égi felvonulásban. A Sunflower feliratú LI-2-es vezérgépet kísérjük jobbról a második helyen. Négyes oszlopban felállunk a kifutópályára. Az alfa-papa-romeó beáll középre. Nem értjük. Nézegetjük a papírjainkat és nem értjük. Szóvá tesszük rádión, mit keres ott. 

Panoráma az égből Fotó: Izing A.

 

– A kiadottól eltérően balról kísérek? - kérdezi tőlünk rádión APR, mert ő sem érti. 
– Nem kaptál még új papírt, Gyula? - kérdez közbe az irányító és ezzel a vitának vége. 
A felszállás tíz óra harminckor kezdődik, szinte percre pontosan száz év után. Gyönyörű, tiszta, téli nap. Félpercenként emelkedik egy gép Tököl fölé, percenként kettő. "Jóidős feladatunk" van érvényben: a légtérben balfordulókkal várakozzunk. A kötelékkiképzéssel rendelkező pilóták egy fesztáv és egy törzshossz távolságot kötelesek tartani a kötelék többi tagjával, vagy még többet. A kötelékkiképzéssel nem rendelkező vezetők 150 méterre közelíthetik meg az előttük haladó repülőgépet. A tervezetben olvasom, hogy "ez a vállalkozásunk a magyar repülés történetében, de talán a világon is egyedülálló. A fegyelmezett, pontos végrehajtás nagyot lendíthet a kisgépes repülés megítélésén. Ha az ellenkezője történne, arról gondoljuk, mindenkinek van fogalma." 
Negyedik utasként beesett hozzánk egy pozsonyi úr. Biztos helye volt egy másik gépen, de oda végül nem fért be. Közben csak azért kelt fel már éjjel Pozsonyban, hogy ideérjen, mert ez bizony tényleg nagy műsornak ígérkezett. Aztán kiderült: nincs helye. Felvettük, ő pedig végig fotózott. Megkérdeztük, hol lehet majd a képeit együtt látni, ő pedig azt mondta: van egy képtára a világhálón, a www.ftakacs.sk nevű szlovák szájton. Ha a mai képekre leszünk kíváncsiak, látogassuk meg a honlapot.
Körberepüljük Budapestet. Dunaharaszti, Gyál, Pécel, Kerepes, Dunakeszi. Onnan kötelékeink – míg jobbra lenn Nagykovácsi, Budajenő, Zsámbék, Mány és mögötte a Gerecse látszik – Bicske felé veszik az irányt. 

A Wright fivérekről elnevezett amerikai támaszponton mutatták be 2003-ban az első pilóta nélküli harcirepülőt Fotó: USAF

 

– Hogy lehet nekem ilyen szerencsém? – ordítom a gépben magamból kikelve, mert azt még rendben találom, hogy jeges, tiszta időnk lett és ráadásul a plexin át egész erős a Nap. Még az is rendben van, hogy 113 repülőgéppel egyszerre mozdulhatok négy kötelékben és az is korrekt, hogy Besenyei Péter tőlünk 200 méterre folyamatosan produkálja magát ezer méter magasan – ezt is mind megértem. Amitől végül ordítani kell, egyszerű: az útvonalterv szerint e 113 gép éppen és véletlenül az én falum, vagyis Bicske fölött fordul majd meg, és a fordulónál össze is sűrűsödünk, lelátok az utcánkig, könnyen felismerem. Látom az iskola udvarát, látom a focipályát, a csapatostól kivágtató, a 113 gépnek tiszta erőből integető gyerekeket, az egyik a fiam, akit hiányoltam, ott van köztük, és aki a nyolcévesek lendületével este meséli, mit látott és nehezen, nagyon nehezen hiszi, hogy az apja ott volt fenn. És látom a szőlőhegyet, a Galagonyást, a présházunkat, tudom, hogy apám ma délelőtt kinn van, bort fejt, takarít, toporog, talán szalonnás-krumplis tojást süt, csönd van nála, bár az ő csöndjéhez szervesen hozzátartozik már a rádió, ami bemondja: százéves a repülés. És akkor a hírek után apám valami nagyon nagy motorzúgást hall, morajt, mire kimegy a ház elé a dűlőút közepére, a szomszédunk akkor már kinn áll, mutogat az ég felé és átszól valamit apámnak, mire apám is lassan visszanéz ránk az égre.Ja. Ez igen. Azt mondja, ja, ez igen.